Hírforgó, Képgaléria, Média

Sikerekben, eredményekben gazdag tanévet zárt a Vajda

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 2019. június 14-én 10 órakor tartotta tanévzáró istentiszteletét az Evangélikus Újtemplomban.


Az ünnepséget Zahorecz Pál, iskolánk lelkésze nyitotta meg egy közös énekléssel és imádkozással. Lázár Zsolt esperes úr egy bibliai idézethez fűzte gondolatait.

Ismét eltelt egy tanév, amit magunk mögött tudhatunk. Visszatekintve úgy értékelhetjük, hogy egy nagyon munkás évet zárunk le. A sok feladat, rendezvény, tanítás-tanulási folyamat ismét örömmel és elégedettséggel töltheti el szívünket, ebben a tanévben is mindent megtettünk azért, hogy fejlődjünk, eredményekhez jussunk.

De azért nem tagadhatjuk le, hogy minden fáradozás és tanévév végi stressz ellenére egyik legkedveltebb iskolai ünnepünk a tanévzáró. Mielőtt végleg elbúcsúztatnánk a 2018-2019-es tanévet, van még egy kis dolgunk, a tanév értékelése – mondta Kiss Virág, 9.B osztályos tanuló. műsorvezető. Iskolánk tanulóinak műsora következett, melyet a csendesnapon kitűnően szereplő 9. C osztály A homályból című dala nyitott meg. Garai Hajnal gitárkíséretével és a tanulók tapsviharával szól a dal, sőt sokan még dalra is fakadtak J Ugrai Dániel, a színjátszó körünk oszlopos tagja Reményik Sándor: Akarom című versét szavalta el. Ezután iskolánk igazgatónője, Kitajkáné Szántai Mária ünnepi beszédében felelevenítette az elmúlt tanév kiemelkedő eseményeit – volt bőven miről beszélni -, majd a legjobban teljesítő tanulók Szőnyi-, Melis- és Hantos –díjban, könyvjutalomban, illetve elismerő oklevélben részesültek.

Minden évben érkezik hozzánk az Amerikai Egyesült Államokból vagy Kanadából egy – egy önkéntes fiatal. Ebben az évben Jonathan Baunach jött hozzánk, akit ez alkalommal búcsúztattunk el.

Záró műsorként Gara Hajnal, 9.C osztályos tanuló Dés László: Vigyázz rám című dalával kívánt mindenkinek szép nyarat, jó pihenést.

A diáknapon diák- iskolaigazgatónak megválasztott Balde Ákos zárta le a 2018/2019-es tanévet, amit a diákság kitörő tapssal fogadott.

Az ünnepség után mindenki megkapta az iskolában a bizonyítványát, és hazavihette iskolánk 2018-2019-es évkönyvét, ami összefoglalója iskolai munkánknak.

De az évzáróval még nem mindenkinek ért véget a tanév. A 12. osztályosok és jó néhány 11. osztályos tanuló számára még most kezdődik a hajrá, hétfőn kezdődnek a szóbeli érettségik. Az írásbeli dolgozatokat látva úgy gondolom, aggodalomra nincs oka senkinek.

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium sikeres évet zárt, nagy várakozással tekintünk a következő tanév elé.

Mészáros Tünde