Hírforgó

Méltóságteljesen ünnepeltek Pécska magyarjai

– Szent István a rend Európáját akarta, ehhez csatlakoztatta Magyarországot – hangsúlyozta Babák Mihály, Szarvas város polgármestere a pécskai Szent István-szobor avatóünnepségén.


– Azért jöttünk ide Szarvasról, mert összetartozunk és Szent Istvántól kaptunk egy feladatot, hogy békében, egyetértésben, egymást segítve éljünk testvéreinkkel és szomszédainkkal – mondotta nagy formátumú beszédében Babák Mihály, aki mondandója végén Szarvas város közösségének üdvözletét is átadta Pécska város lakosságának.

– Nem volt kérdés, amikor Szent István mellszobrát egyesületünk megkapta, hogy azt kinek ajándékozzuk – fogalmazott Závoda Ferenc, a Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesületének elnöke, aki egyben átadta a szobor készítőjének, Túri-Török Tibor Pro Cultura-díjas szobrászművésznek üdvözletét. Mint az ismeretes, a Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesülete évek óta közreműködik abban a nemzetegyesítő kultúrmisszióban, amelynek során Túri-Török Tibor elhelyezheti alkotásait a Kárpát-medencében. Így került eddigiekben Dobó István portréja Szerednyére (Kárpátalja), Petőfi Sándoré Székelykevére Belgrád közelében, így kerül a felvidéki Martonosra egy helyi mártír jegyző szobra, vagy így várja Szarvason felavatását Árpád fejedelemé.

– Nem hiszem, hogy létezik olyan magyar ember, aki nem tudná, ki volt Szent István király, ezért a szentet ábrázoló mellszobor a legmegfelelőbb alkotás arra, hogy első legyen a pécskai magyarok által épített, gyönyörű gótikus templom árnyékában, a személyiségek parkjában – emelte ki ünnepi beszédében Antal Péter, Pécska város polgármestere.

* * *

Pécska Város Napjai – ezen belül a máig messze földön híres pécskai kenyér ünnepe – péntektől vasárnapig zajlottak az Arad közeli tizenkétezres kisvárosban.

Babák Mihály polgármester péntek délután érkezett Pécskára, majd a méltóságteljes szoboravató és a készülő Magyar Ház megtekintése után a sofőrnek is kitűnő Klimaj Attila útügyi referens társaságában visszaindult Szarvasra.

A Hagyományőrző Gazdák Egyesülete Závoda Ferenc által vezetett delegációja útban Pécskára még Battonyán köszönt be az Ezüstszőlőben született Szabó Palihoz, azután Tornyán pihent meg Tóth Piroska és Suttyák Bandi – örökös vőfély – családi skanzenében. Itt Bandi frissítői mellett várta a csapatot Piroska éppen a kemencéből kikerült fenséges krumplis pogácsája és friss házi sajtja. A fenséges uzsonna után a szomorú végű Szegedinác Péró és gróf Klebelsberg Kúnó szülővárosába indult a lelkes és „felüdült” társaság.

A mindvégig méltóságteljes és emelkedett hangulatú szoboravatót szentmise előzte meg a katedrális méretű Szentháromság-templomban.

A Szent István-szobor koszorúzása után vendégek és vendéglátók felkeresték a kialakítás alatt lévő Magyar Házat, amely a jövőben erős civil végvára lehet a kisváros mára már 3-4 ezresre csappant maradék magyarságának.

A Magyar Ház után mindenki a város főterére igyekezett, ahol már tartott a háromnapos ünnepi kavalkád pénteki műsorfolyama. Ebben kiemelkedő sikert aratott Timkó János, a Cervinus Teátrum színművésze, aki operett és musical betétjeivel még a sörpadok mentén is táncra perdítette a nagyérdemű román-magyar közönséget. Elkísérte Dósa Zsuzsa művészeti igazgató. Sokan ülve ropták a Hotel Menthol dalai mentén…

A színes és üdítő vásári és színpadi hacacáré után – amelynek közepette a helyi hagyományőrzők is előkapták hegedűiket – Závoda Ferenc és barátai egy exkluzív szálló még exkluzívabb éttermébe autóztak, ahol régi kedves barátunk, „Bacsilla” volt a házigazda vendéglátó mókamester. Az étterem szakácsai lucullusi minőségű vacsorát remekeltek kemencés pécskai kenyér, bőséges vegyminta készlet, világbajnoki káposztasaláta és cukrászsüteményhegyek formájában. Mindezt rakétagyorsan, udvariasan dolgozó hatalmas létszámú pincérhad közreműködésével. A vacsora felé Lagzi Lajcsi és zenészei is megérkeztek, de a másnapi sűrű tennivalók miatt a Závoda csapat már hazaindult. Jó időben, Bandink javaslatára rövidített úton hazatértünk. Negyed kettőre mindenki hazaért.

A színesen gazdag pécskai portyát mind a Körös TV, mind a Szarvasi Kábeltelevízió kamerája rögzítette Pierre illetve Fabó János jóvoltából.