Hírforgó

Sikersorozat a Vízi Színházban

A Cervinus Teátrum szervezésében nagy sikerű, a város és az idelátogatók minden korosztályának szórakozást nyújtó fesztivál keretében mutatkozott be a Bikini Együttes, aki telt házas koncertet adott.


Nagy sikere volt a Szarvason már korábban is fellépő Molnár Dixiland nek, csak úgy, mint a Dirty Slippersnek.

A Város napja alkalmából adott Cervinus-os zenés-táncos este mind a kitüntetetteknek, mind az érdeklődőknek emlékezetes marad.

A népzene és néptánc kedvelői sem maradtak program nélkül, hiszen a Tessedik táncegyüttes fergeteges műsora láttán legszívesebben az egész színház táncra perdült volna.

A következő napok is teltházas sikereket hoztak, a manapság oly népszerű hipp-hopp tánc Európa bajnoki helyezettjei lépek fel a Babilon TSE egész estés programjában.

A programsorozat záró eseményeként a város nóta és operett kedvelő közönségét Mága Ernő és zenekara varázsolta el.

Köszönjük a Cervinus Teátrumnak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy lehetővé tették a programsorozat megvalósulását!