Hírforgó, Képgaléria, Média

Püspöki áldás a megújult Ellátási és Oktatási Központban

Ünnepet ült péntek délután az Ótemplomi Szeretetszolgálat, ünnepet ült Szarvas egésze, ahogy maga a Magyarországi Evangélikus Egyház is.


Két olyan objektuma újult meg az Ótemplomi Szeretetszolgálatnak 211 milliós beruházásból, amely az evangélikus diakónia áldásos ténykedésének köszönhetően az elmúlt években már jócskán beépültek Szarvas egészének közösségi tudatába.

Nevezetesen az egykori Csatai iskola és korábbi nevén Partizán utcai iskolaként ismert épületek keltek új életre „Ellátási és Oktatási Központ” néven.

Az ünnepi átadás a Szent László utcában kezdődött, ahol Lázár Zsolt esperes, intézményvezető köszöntötte a megjelenteket. Majd Oncsik János szolgálatvezető frappáns szemléletességgel mutatta be a megújult helyet, ahol 12 személy kap kényelmesen felújított, vadonatúj bútorokkal és fürdőszobával ellátott hat szobában lakhatási támogatást. Kívül-belül szép arculatot kapott a régi iskola, ezt már a vendégek személyesen is érzékelhették. Szigetelték a tetőszerkezetet, emellett gyönyörű cserépfedést kapott. Új kocsibejáró és nagykapu is készült itt.

A Magyarországi Evangélikus Egyház részéről Hunya Szilvia mondott köszöntőt. Az épületszentelés szolgálatát Kondor Péter püspök látta el. Következhetett az ünnepélyes szalagátvágás Babák Mihály polgármester és más vendégek közreműködésével.

Az ünnepség résztvevői ezután a volt Csatai épületében vonultak a Tessedik utcára. Ott Babák Mihály polgármester méltatta köszöntőjében a szarvasi evangélikus közösség eddig elért eredményeit. Beszédében a diakóniai fejlesztések mellett az oktatást is érintette. Összefoglalva hangsúlyozta: a Luther-rózsa él és virágzik.

Dr. Czinkoczky Mihály, az Igazgatótanács elnöke, egyben az Ótemplomi Gyülekezet felügyelője nem titkolta személyes meghatottságát sem, személyes gyermekkori emlékei kapcsán. (Köztudottan édesanyja a Partizán utcai iskolában tanított valamikor.)

Buda Annamária, a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Osztályának eddigi vezetője – mostantól Budapesten az ország legnagyobb evangélikus intézményének vezetője – kedves szarvasi emlékeit is felidézte a mostani projekt ismertetésekor.

A beruházás itteni részének lényege, hogy az épület kétfunkciós. Egyrészt itt működik az Ótemplomi Szeretetszolgálat házi segítségnyújtás központja – ez harminc munkavállalót érint. Másfelől itt történik a szenvedélybetegek nappali ellátása. Emellett itt működik a „Második Esély Klub”.

A korábban népfőiskolaként funkcionáló tantermek, társalgók, előadók is jócskán megújultak. Kicserélték a nyílászárókat, megerősítették a tetőszerkezetet, belső térburkolat készült, a falakat kívül-belül lefestették. A tetőre napelemek kerültek, elkészült az akadálymentesítés is.

Az ünnepség emelkedett perceiben Buda Annamária többek közt Babák Mihály polgármesternek is köszönetet mondott, de kiemelte Csík Attila gazdasági igazgató lelkiismeretes hozzáállását is.

Ami pedig a hely történetét gazdagítja, hogy maga Kondor Péter püspök, majd Szarvasra kerülésekor Lázár Zsolt esperes is lakott itt néhány évig.

Az épületszentelést itt is Kondor Péter püspök végezte Lázár Zsolt esperes, Horváth Anikó intézményi lelkész szolgálatával. Az ellátottak nevében Tóth István dalban – saját verse „A hely mely mindenkié” alapján – Láng Emese, Molnár Pál, Horváth Z. Olivér, Himer Péter közreműködésével köszönte meg az itt kapott ellátást. A verset Himer Péter zenésítette meg.

Itt is ünnepélyes szalagátvágás következett Babák Mihály polgármester vezérletével, a vendégek ezt követően bejárhatták a korábbi „Tessedik Sámuel Második Esély Népfőiskola” új ruhába öltözött épületét.

Végezetül nem volt más hátra, mint házigazdák, vendégek, ünneplők és ünnepeltek leülhettek a tábori estebédhez. Ezt pedig gulyáságyúkban főtt palócleves formájában Pásztor Mátyás és méltán népszerű segítői csapata szolgáltatta.