Hírforgó

Benyomások a Képviselő-testület alakuló üléséről

Kölcsey örökbecsű epigrammája is fókuszba került Babák Mihály polgármester zárszavában Szarvas Város Képviselő-testületének november 12.-i alakuló ülésén.


Elöljáróban csak annyit: összességében ez nyolcadik volt. 1990-ben újjászületett önkormányzatunk történetének legbensőségesebb hangulatú alakulója. Többségükben az előzőek is az Árpád Szálló dísztermében zajlottak. A mostani flottul, ünnepi eleganciával történt, minden üresjárat nélkül. Ugyanakkor mély érzelmi töltettel. Mindezt már a történések legelején Szemerédi Bernadett színművész fennkölt verses-énekes produkciója megalapozta.

S leginkább a polgármesteri zárszóban csúcsosodott ki, amikor is Babák Mihály a polgármesteri csengőt mintegy lélekharangként alkalmazva, egyenként szólította a korábbi testületi tagokat, akik már nincsenek közöttünk. Almási István, dr. Csanádi László, Kalmár Magdolna, dr. Réthy Vilmos – néhai jegyző -, Kiszely Mihály, Stafira Sándor, dr. Gyalog Sándor alpolgármester és Lohr Gyula emlékére is megszólalt a csengő. Ezzel együtt a polgármesteri összegzés mindvégig optimizmust sugallt, hiszen mondandójában hangsúlyozta, hogy a következő öt évben egy jócskán megfiatalodott Képviselő-testület szolgálja a várost.

Ha végignézünk az új testület összetételén, a régi és új arcok aránya maximálisan igazolja ezt a megközelítést. Csanádi László, Farkas Tamás, dr. Pecsenye Erzsébet, Sinkovicz Krisztián, Molnár Etele, Csernus Zsolt mind új arcok. Kovács Mátyás és Závoda Ferenc személyében vannak új visszatérők. Lapzártakor még nem tudjuk, ki veszi át a Jobbikból a november 4-én visszaadott mandátumot. Így november 12-én csak két arcot láttunk az előző testületből: Molnár Istvánnét és Kiss Attilát. Mint az közismert, Babák Mihály polgármester – csakúgy mint Balogh József Szabadkígyóson – hatodik városvezetői ciklusát kezdi meg. Említett dr. Pecsenye Erzsébet nem tudott részt venni az alakuló ülés munkájában.

Prof. dr. Izsáki Zoltán tájékoztatója. A Választási Bizottság elnöke imponáló higgadtsággal adott számot az önkormányzati választás eredményéről. A Bizottság munkáját fémjelzi, hogy a választási időszakban 14 (!) alkalommal ülésezett (a Szerkesztő).

Társadalmi alpolgármester. A korábbi főállású alpolgármesteri poszt megszüntével a testület a jogszabályi előírások szellemében titkos szavazáson társadalmi alpolgármestert választott Molnár Etele személyében. Új arc lévén új színt hozhat a városvezetés munkájába.

Egy nagyon jó hír a Kormánymegbízott részéről! Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője lendületes beszédben üdvözölte Szarvas Város új Képviselő-testületét. Elismerően szólt az előző önkormányzati végzett önkormányzati munkáról. Szólt a frissen átadott M44-es kapcsán Szarvas turisztikai központtá fejlesztéséről. Szarvasi fül számára azonban a Mittrovszky-kastély rendbetételére vonatkozó kormányzati szándék hangzott a legkellemesebben.

Közvetítés. A Képviselő-testület november 12.-i alakuló ülését a Szarvasi Kábeltelevízió élő egyenesben közvetítette. Ezáltal Szarvas valamennyi polgára – a hagyományok jegyében – első kézből értesülhetett az ünnepi eseményről.

Az ünnep fényét a már említett színművészi közreműködés és nemzeti imáink mellett még dr. Melis János címzetes főjegyző pohárköszöntője is fokozta.

Mindent összegezve: szép este volt s ez méltóságteljesen feledtette a kampányban történt szélsőséges eseményeket. Így minden jel szerint fokozódhat az a dinamikus és gyümölcsöző  munka, amely Szarvason újabb és újabb fejlesztéseket eredményezhet. Emellett ebben a most kezdődő önkormányzati ciklusban fontos történelmi évfordulók előtt állunk. Mint Trianon centenáriuma, Szarvas újratelepítésének 300. évfordulója, vagy akár az újabb Tessedik emlékév. Ahogy azt Babák Mihály polgármester korábban és most is megfogalmazta: feladat, munka közben akad, amiben számítanak a civil szervezetek részvételére és a legszélesebbkörű javaslattételre.