Hírforgó, Képgaléria, Média

Győri Imre: én is voltam vajdás diák

Meghitten bensőséges, családi hangulatú karácsonyi ünnepséget tartott december 14-én a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban a Vajdás Öregdiákok Baráti Köre.


A gimnázium az ünnep varázsát idéző ebédlőjében mintegy félszázan gyűltek össze az ezúttal is apró ajándékokkal ékesített, ünnepi fehér asztalok mellett. Az ünnepség fényét fokozta, hogy itt volt Budapestről a gimnázium 80 esztendővel ezelőtt érettségizett öregdiákja, Görgey Endre bácsi – barátja és osztálytársa, Papp Laci bácsi hirtelen jött betegsége révén nem tudott jönni -, itt volt Pálos Béla, Szarvas Város Baráti Körének budapesti csoportelnöke, későbbiekben pedig Babák Mihály, Szarvas város polgármestere is megérkezett.

Tóthné Jansik Erzsébet köri elnök köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Kitajkáné Szántai Mária igazgatóasszonynak. Az igazgatóasszony ezúttal a gimnáziumi tanulók ünnepi műsora konferanszié szerepét vállalta fel kolleganője, dr. Lengyel Albertné Tarnai Tünde távollétében.

A diákok szépséges produkciói fokozták a nap hangulatát. Műsoruk után Győri Imre, az Én is voltam vajdás diák sorozat mostani vendége vallott életéről, szülőfalujához, Békésszentandráshoz és Szarvashoz, ezen belül az alma materhez fűződő emlékeiről. Mint azt hallhattuk, Győri Imre olyan Állami Díjas kohómérnöke Magyarországnak, aki miskolci egyetemi éveit követően kitart hivatása mellett. A pályafutása során számtalan más rangos kitüntetéssel elismert – a nemzetközi piacon is szaktekintéllyel bíró – szakember jelenleg a Bicskei Finomöntöde Kft. tulajdonosa, az idén másodszor kapta meg a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Életmű Díját. Saját – és kollégáinak – magas szakmai tudását egyebek közt jelzi, hogy közreműködtek a londoni olimpia egyes műszaki felszerelésének legyártásában, évtizedek óta ott vannak többek közt a rangos német piacon. Hazai viszonylatban Győri Imre cége jóval a klímavészhelyzet kora meghirdetése előtt sokat tett a természetes zöld környezet megóvásáért. Széleskörű karitatív ténykedését a folyamatos jelenlét jelzi a rászorulók segítésében. Mint elmondta, nem egyszeri mozgalmakhoz csatlakoznak feleségével, Kálmán Zsófiával. Jellemző erre a székelyföldi Ditró diákcsoportjainak korábbi balatoni nyaraltatása. A korábbi ditrói kisdiákok közül az egyik általuk felkarolt kislány mára már Budapesten tehetséges színinövendék – szülei Győri Imre jóvoltából Bicskén kaptak munkát, ott is élnek. A rendkívül szemléletes és mély humanitárius megközelítésű előadás végén Tóthné Jansik Erzsébet a hagyományok jegyében tiszteletbeli vajdás diákká fogadta Győri Imrét.

Az ebéd előtti órában megérkezett Babák Mihály polgármester – munkanap révén rövid időre szakadt el hivatalából -, aki köszöntőjében méltatta a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban folyó nevelési-oktatási munkát. Mindeközben mondandójában utalt a városunkban és másutt a tehetségek által felhalmozott értékekre és eredményekre.

Az ünnepi ebéd előtt Zahorecz Pál – iskolalelkészi minőségében is -, az Újtemplom igazgató lelkésze mondott asztali áldást.

A kitűnő minőségű karácsonyi menüt (körömpörkölt illetve betyárbatyus, sült csirkecombos tál uborkával) ezúttal is a Vadászkürt Vendéglő szállította. Közismert, hogy Darida István, alias Darida Öcsi kedvezményes és minőségi kínálatával támogatja öregdiák társait. Az ebéd után asztalra kerülő rétes pedig a Cipó Kft. és az Kör hozzájárulásával tette teljessé az ünnepi fogásokat.

A mostani ünnepi ínyfürdetést fokozta a több jeles öregdiák által biztosított aperitif és Medvegy Mihály verhetetlen, a Középhalom homokos lejtőjén termelt testes vörösbora.

Mindezen fenséges gasztrokaland után Bakos János doktor, tekintettel tavalyi hajósi és szarvasi sikereire előkapta hegedűjét és szívet-lelket melengető nótákkal kápráztatta el dalos kedvű hallgatóságát.

Már csak a tombola izgalmai voltak hátra, melynek során minden jelenlévő értékes nyereményre tett szert. A történésekhez tartozik még, hogy még az ebéd előtti kvaterka perceiben köszöntötték Rágyanszky Istvánt, a Kör tiszteletbeli elnökét, akit Martfűn a 2019. október 13.-i önkormányzati választások eredményeképpen Martfű város alpolgármesterévé választottak.