Sziréna

Tizenhárom óra alatt harminchét határsértőt fogtak el a rendőrök Békésben

A külföldiek Románia felől illegálisan lépték át az államhatárt és nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat.


Harminchét határsértőt fogtak el a rendőrök 2020. július 11-én 3 óra és 2020. július 11-én 16 óra között, Békés megyében. Először Sarkad külterületén, 3 óra körül tartóztattak fel nyolc külföldit, akik szír állampolgárnak vallották magukat. Ezután szintén Sarkad közelében, 4 óra 15 perc körül igazoltattak tizennégy határsértőt, közülük tizenegy szírnek, míg három palesztinnak mondta magát. A Battonya és Dombegyház közötti útszakasz mellett, 11 óra 45 perc körül lakossági bejelentést követően ellenőriztek a rendőrjárőrök kilenc külföldit, akik azt állították, hogy szír állampolgárok. Ezt követően Dombegyház külterületén, 13 óra körül fogtak el öt férfit, ők is szír állampolgárnak vallották magukat. Végezetül Doboz térségében, 16 óra körül a rendőrök intézkedés alá vontak egy férfit, aki szintén szírnek mondta magát. A határsértők egyik esetben sem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon. A rendőrjárőrök a külföldieket előállították az illetékes határrendészeti kirendeltségekre, ahol idegenrendészeti eljárás indult ellenük. Meghallgatásukat követően a Békés megyei rendőrök a határsértőket átadták a román hatóság képviselőinek.