Kajak-kenu, Sportsarok

XXIII. Szarvasi Kenumaraton

A 2020. augusztus 1-jén rendezett sporteseményen 166 fő indult, ebből 103 volt férfi és 63 női versenyző. A tavalyi évben 175 volt az indulók száma. Az induló egységek száma 55 volt, ebből 30 kenu, 14 SUP, 8 outrigger, 2 sárkányhajó és 1 tengeri kajak.


Az sportrendezvényt díszvendégként megtisztelte jelenlétével Vereckei Ákos kétszeres olimpiai bajnok kajakos, valamint Babák Mihály, Szarvas város polgármestere, Farkas Tamás képviselő-testületi tag és Kiss Attila, az Ifjúsági és Sportbizottságának elnöke.

A legidősebb maratonista a paksi 75 esztendős Pipa Károly, még a legfiatalabb versenyző a mindössze 10 éves Roszik Emília Zsóka volt Pázmándról.

Abszolút győztesként új körrekorddal – 1:52:10 – a Vegyes néven induló Vajda Béla, Öreglaki Gábor, Szabó Gábor és Szitó Szabolcs összetételű csapat került ki a versengésből.

Eredmények:

Profi 4 kategória (2 egység, 8 fő): 1. Vegyes (Vajda Béla, Öreglaki Gábor, Szabó Gábor, Szitó Szabolcs) 1:52:10, 2. Kraszvelzacsi (Krasznai Mihály, Velencei Zoltán, Zalán Csaba, Csilik Attila) 2:08:09.

Cég/szervezet kategória (7 egység, 28 fő): 1. Kalnet (Medvegy Zalán, Somogy Róbert, Kalicsai Levente, Pálfi Gellért) 2:17:24, 2. Szarvas-Fish (Gábos Árpád, Kovász László, Szín Zsolt, Szopka Róbert) 2:23:10, 3. Anchor (Rohogy Péter, Molnár Péter, Balog Béla, Litauszki Ádám) 2:36:08, 4. RD Hotel Kft. (Körmendi Péter, Kovács Attila, Nagy Imre, Dimitris Klaiztidis) 2:39:54, 5. HAKI (Brlás Krisztián, Gyalog Gergő, Tóth Flórián, Halasi-Kovács Béla) 2:43:11, 6. Szarvasi Gyógyfürdő (Gémes Tibor, Gombás Gábor, Gombár Tamás, Fabó Csenge) 3:10:08, 7. Oryza (Fulajtár Mónika, Reile Tamás, Dóczi Lajos, Sutyinszky Zoltán) 3:32:17.

Amatőr 3 kategória (6 egység, 15 fő): 1. Dragon Steel (Pipa Károly, Varga Béla) 2:28:34, 2. Tatrateam (Fábián Judit, Dr. Kruchió Tamara, Metzger Tibor) 2:49:41, 3. Matuzsálem (Csekő Nikolett, Csekő Imre, Roszik Miklós) 2:56:45, 4. Fortuna (Prifer Tibor, Tomó Sándor) 3:20:00, 5. Bumburnyák (Szabó István, Katona Péter) 3:29:38, 6. Egyhajóbanevezünk (Springel Dávid, Aszódi Petra, Kutas Csaba) 3:57:01.

Amatőr 4 kategória (8 egység, 32 fő): 1. Funkcionális Kenusok (Kondacs Attila, Váncsodi Viktor, Balázs Tibor, Kondacs Mihály) 2:08:09, 2. Next Generation (Illés Zsolt, Körmendi László, Tóth Gergely, Kátai Ferenc) 2:21:03, 3. Veterán Dragons (Sztruhár Gábor, Csordás István, Bogár Gábor, Csépai Pál) 2:22:00, 4. Black and White (Tóth Edit, Krúzs Gabriella, Balczó Edit, Fekécs Andrea) 2:23:40, 5. Bacardi (Kohut Gábor, Altmann Roland, Kiszely Zoltán, Varga Zsolt) 2:28:11, 6. Sereghaj(t)ó (Gerákné Árvai Zsuzsa, Sal Gábor, Sal Marietta, Gerák Miklós) 3:09:47, 7. Bika (Seres László, Kondacs Renáta, Őze Ákos, Kitajka Dóra) 3:26:54, 8. Kenútonállók (Frankó Mihály, Frankó Sarolta, Ruminé Niethammer Edina, Hudák Mária) 3:34:07.

Családi 4 kategória (6 egység, 22 fő): 1. Technika Háza (Hagymási Réka, Hagymási Bence, Hagymási Gergely, Sipos István) 2:36:44, 2. Kavamado (Reszt Károly, Horváth Marcell, Schmid Dóra, Varga Adrienn) 2:54:20, 3. Szárnyaló (Benke István, Benke Márton, Ambrus Gyula) 3:11:48, 4. La Dikk (Szabó László, Szabó Lászlóné, Korbely Szilvia, Szpisják Attila) 3:19:20, 5. Csíkos Csapat (Roszik Mihály, Roszik Júlia Ida, Roszik Emília Zsóka, Nickl Erika) 3:29:07, 6. Kincsem (Kajtár István, Kajtár Zsombor, Kajtár Kincső) 3:43:09.

Dragon 4 kategória (1 egység, 4 fő): 1. Újra Együtt (Kövesdi István, Angelmayer Éva, Fehér Balázs, Varga Zsuzsanna) 2:10:02.

SUP 21/12 km (14 egység, 15 fő): 1. SZUNDI: Szabó Zénó Attila 1:53:59, 2. MOAI II: Szabó Balázs 2:02:54, 3. MILAN: Bori Zoltán 2:15:06, 4. MOAI: Lang Zsuzsanna 2:33:35, 5. RADICS FERENC 2:39:28, 6. BOBVOS KATALIN 2:47:59, 7. SUP: Märtz Cintia 2:50:14, 8. VERECKEI ÁKOS díszvendég 2:50:14, 9. SKORKA ZOLTÁN 2:50:36, 10. RÁGYANSZKI CSABA 2:55:51, 11. MOAI 12’6 SUP: Zuberecz Éva 2:55:51, 12. SZOROS TERV: Megyeri Mihály (21 KM) 3:08:42, 13. SELLŐ: Fodor Hajnalka, Lichtenstein Flóra 3:16:40, 14. SELLŐ 2: Lichtenstein Péter 3:16:40.

Outrigger páros 21/12 km (3 egység, 6 fő): 1. OUTRIGGER (12 km) Kis Gabriella, Ördög Andrea 1:29:48, 2. OC2 (21 km) Török Péter, Jármer Richárd 2:08:09, 3. FÜSTÖLTHÚS (12 km) Füstös Zsolt, Vadász Tímea 2:14:51.

Outrigger egyes 12 km (5 egység, 5 fő): 1. CHAMPION Tímár Tünde 1:52:46, 2. KOBRA Török Zoltán 1:52:46, 2. HAPPY DRAGON Páskuj Krisztina 1:52:46, 2. BUTTERFLY Czingli Viktória 1:52:46, 2. RABBIT Szalontay Ibolya 1:52:46. (Megjegyzés: az kategóriában induló egységek valamennyien egyszerre érkeztek a célba, majd a rajtszám leadásnál a CHAMPION rajtszámának előrevételével tisztelegtek Tímár Tünde eredményei előtt, aki a múlt heti Sukoróban rendezett országos Sárkányhajó Outrigger Magyar Bajnokságon „SENIOR A” kategóriában 150 és 1500 méteren is aranyérmet szerzett.)

Tengeri kajak 21 km (1 egység, 1 fő): 1. TURBI: Pálmai Gábor 2:21:16.

Sárkányhajó – Szivornya fordulóval (2 hajó, 30 fő): 1. NKM SZVE VASárkányOK SZEGED: Bakó Máté, Busa Róbert, Farkas Kata, Forrai Lujza, Gyuris Csaba, Gyurisné Irén, Kis Gábor, Kovács Erika, Kovács Krisztina, Magyar Ilona, Papp László, Simon Melinda, Stefán Viktóra, Stefanné Anikó, Szatmári József, Tóth József, Fincur Ádám, Róth Viktória 1:26:30, 2. KÖRÖS DRAGON SE SZARVAS: Podani Anikó, Szitó Zsuzsa, Szénási Mária, Nagy Adrienn, Papp Alexandra, Skorka Andrea, Sánta Katalin, Petrás Rebeka, Csicsely Sára, Árvai Mariann, Vajgel Györgyi, Pekács Zoltán 1:46:43.

* * *

A verseny szervezője: Cervinus Teátrum Művészeti Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

Támogatók: Szarvas Város Önkormányzata, Szarvas-Fish Kft., Kamilla Reformház, Fazekas Nyomda, Anchor, Kajak-Kenu Vízisport és Szabadidő Klub, Szarvasi Polgárőrség, Tisa Bt., Szarvas Cipó Kft., Borgravír, Penta Drink.

Szervezés: Altmann Roland, Csasztvan András, Szigeti Anna, Tőkés-Szeljak Gabriella, Fábián Judit, Kovácsik Linda, Bucsainé Marik Nikolett, Lestyán Zsuzsanna, Hatvani Nikolett, Gyekiczki Fanni, Kiss Virág, Kis László, Valach Vendel, Farkas Norbert, Nyári Mihály.

Speaker: Fonád Zoltán.

Vízimentők: Új Berta, Új Sára, Szrnka Tímea.

Mentőtiszt: Lázár Viktor.

Hajós kíséret: Szűcs Mihály, Darvas Sándor, Bátor György, Lustyik Gábor.

Helyszín biztosítás: Szűcs Mihály, Bány Péter, Bány Ferencné (Kajak-kenu vízisport és szabadidő klub – Szarvas).

Útvonal biztosítás: Megyeri Mihály, Varga András, Pályi Bálint, Ugrai Zsigmond.

Szarvasi Polgárőr Egyesület: Tusjak Tamás, Benka Róbert, Zvara Pál, Novodomszky Pál.

Étkezés: Szarvasi Gyermekélelmezési Nonprofit Kft.

Grafika: Zsada.

Pólók: 4PRO Kft., Kis Béla ev.

Érmek, kupák, szalagok, relikviák: Sportérem Kft., HAZERDESIGN, Bor & Gravír Szarvas, ProMix, TicketService, ANCHOR.

Fotó & Videó: Different View Production, N & V Record.