Hírforgó, Képgaléria, Média

Pedagógusképzés – gyermeki, tanulói kompetenciafejlesztés

A Magyar Tudományos Akadémia felhívására a Gál Ferenc Egyetem a Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében 7 konferencia-programmal is készül(t). E programsorozat harmadik eseményére a Pedagógiai Karon került sor 2020. november 19-én a korábbiakhoz hasonlóan online térben. Ez alkalommal a Pedagógusképzés és vele összefüggésben a gyermeki, tanulói kompetenciafejlesztés kerül fókuszba.


A konferencia, workshop hivatalos megnyitóját követően Szabóné dr. Balogh Ágota dékán-helyettes asszony és Dr. Lestyán Erzsébet adjunktus asszony nyújtottak bepillantást előadásaikkal a tanulói kompetenciafejlesztés egy-egy témakörébe. Szabóné dr. Balogh Ágota adatokkal is alátámasztva arra világított rá, hogy az informatikai lehetőségekkel hogyan, miként lehetséges a kognitív képességek fejlesztése, Dr. Lestyán Erzsébet előadásában pedig a differenciált fejlesztési formákban rejlő lehetőségek bemutatására került sor. Mindkét előadásban olyan kutatási eredmények jelentek meg, amelyek egy hosszabb, négy tanéves kutatómunka eredményeit tárták a hallgatóság elé.

A két előadást követően a Karon több, mint egy évtizedes hagyományra visszatekintő „Mester és tanítvány” sorozat folytatására került sor.  A tudományos diákköri konferencia mellett ez a másik programelem az, amely kari szinten lehetőséget biztosít a tehetséges hallgatók bemutatkozására, illetve bepillantást nyújt az oktatói-hallgatói közös munkába, annak eredményeibe. Ennek részeként idén a mese és mesemondás került a középpontba. A Mesélés és mesemondás jelentősége a pedagógusképzésben című „előadásban” az oktatói oldalt Dr. Katona Krisztina, dékán, főiskola tanár képviselte, tanítványai pedig Kocsis Nikolett és Kelemen Petra III. évfolyamos óvodapedagógus hallgatók voltak, akik több meserészlet és mese bemutatásával is illusztrálták az előadásban megfogalmazott gondolatokat.