Diáksport, Sportsarok

Székelyes sikerek a Birkózó Gálán

Iskolánk (GYSZC Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Szarvas) tanulói a Szarvasi Birkózó Egyesület színeiben Budapesten, egy Birkózó Gálán mérték össze erejüket más klubok versenyzőivel.


A járványhelyzet miatt több mint fél éve nem voltak versenyen a fiúk, így már nagyon várták ezt a lehetőséget.

Tóth Patrik 10. D osztályos tanuló az összes mérkőzését megnyerve az első helyen végzett súlycsoportjában.

Tóth Dominik 12. C osztályos diákunk két nyert és egy-egy vesztes mérkőzéssel a második helyezett lett.

Szpisjak Bence 9. C és Szijártó Mandel 12. C osztályos tanulók pedig bronzéremmel térhetett haza.

„Nekem nagymértékben hozzájárult a felkészülésemhez ez a Gála, mivel olyan technikai elemeket is alkalmaztam, amiket egyébként nem mernék csinálni egy rangos versenyen. Felszabadultabban ment a birkózás. Annak ellenére, hogy voltak vesztes meccseim, sok tapasztalatot szereztem. Úgy mentem fel birkózni, hogy vagy nyerek vagy vesztek, de rá fogom erőltetni az ellenfelemre azt a birkózó stílust, amit edzőmmel közösen kigondoltunk.” – mondta Szíjártó Mandel.

Gratulálunk, további jó felkészülést kívánunk a fiúknak!

Köszönjük edzőjük, Sükösd Attila lelkiismeretes munkáját.

Rohonyné Urbancsok Zsuzsa