Labdarúgás, Média, Sportsarok, Videók

Hátrányból fordítva nyertünk Sarkadon!

A 10. fordulóban ahhoz a sarkadi csapathoz látogattunk, amely ezidáig egyetlen pontot sem tudott szerezni a vetélytársaitól, ennek okán a tabella legvégső helyét foglalta el. A mi csapatunkat továbbra is gondok gyötrik, újabb sérülés és eltiltás miatt ezúttal is olyan kezdő tizenegy lépett pályára, amely még ebben az összeállításban nem játszott együtt.


15. perc: Szalazsán szerzett labdát középen, majd Pukolit indította a bal oldalon, aki lendületesen elfutott védője mellett, majd nyolc méterről a bal alsó sarokba lőtt. 1-0.

23. perc: Egy partdobás után Simon lopta a távolságot, majd miután lőtávolba ért, 20 méterről középről eleresztett lövése a jobb felső sarokba vágódott. Meg kell hagyni, igen látványos találat volt. 1-1.

58. perc: Zima került helyzetbe, majd lövése a kapuson túljutva a bal kapufáról kifelé pattant, a leghamarabban eszmélő Simon pedig öt méterről a kapu bal oldalába továbbított. 1-2.

89. perc: Egy sarkadi akciót akasztottunk (szó szerint) meg a tizenhatosunk előtt, majd ellencsapásra lendültünk, aminek végén Zima emelt Styecz elé, akinek nem okozott nehézséget egy méterről a kapu bal oldalába továbbítania. 1-3.

90. perc: Kacsala vitatta a gól érvényességét, amit oly hevesen tett, hogy a játékvezető kiállította a hazaiak játékosát.

Már talán unalmas leírni azt, hogy az első kimaradt helyzet a mi nevünk mellé került bejegyzésre, amikor a 6. percben Kiri visszagurítását Lénárt lőtte kapu fölé közelről. Nagyjából hasonló szituáció után ismét Kiri adott középre, ezúttal Tóth érkezett, de ezúttal sem lett gól ebből az akcióból. Ezen két lehetőség közé ékelődött be Pukoli találata, amivel vezetést szereztek a hazaiak. Nem tartott sokáig a sarkadi előny, mert Simon egy jól eltalált lövéssel egalizált. Ahogy meccseink nagy részén, úgy most is mi diktáltuk az iramot, ami valljuk be igen komótos volt, rengeteg hibával tarkítva. Ahogy eljutottunk a félidő utolsó harmadába, azért érezhetően odaléptünk a gázra, ez két Furár lehetőséget hozott, de előnyt nem tudtunk kovácsolni belőlük. A második játékrész elején visszaállt a korábbi tempó, amin Simon vezető találata sem változtatott, temérdek technikai hiba akadályozta a folyamatos játékot. A 74. percben lezárhattuk volna a találkozót, de Furár közeli lövését a gólvonalról mentette a hazaiak egyik védője. Ez kimaradt, így maradt a kínlódás, és a mérkőzés végét jelentő sípszóra várakozás. Ahogy közeledett a vége, nem lévén veszteni valója, úgy bátorodott neki a hazai gárda, helyzetei ugyan nem akadtak, de azért meg-meg futották a védelmünket. Egy ilyen akció után, az utolsó percben lehetőségünk nyílt egy kontrát vezetni, ami után Styecz góljával sikerült bebiztosítani győzelmünket.

Összegezve a látottakat, a megszerzett három ponttól eltekintve igen nehéz pozitív dolgokat felsorolni erről a találkozóról, negatívokat meg nem lenne túl elegáns, mert lássuk be ennyi hiányzót nem könnyű pótolni hétről-hétre. Ezúttal örüljünk csak szerényen ennek a győzelemnek, amelyet a megyei első osztály szintjét el nem érő meccsen szereztünk meg. Legközelebb jövő vasárnap a Csabacsűd gárdáját fogadjuk, egy kistérségi rangadón.

Sarkadi Kinizsi LE – Szarvasi FC ‘1905’ 1-3 (1-1).

Sarkad, Sportpálya – 65 néző. Játékvezető: Tóth Imre (Kató Bence, Kató Benedek).

Sarkad: Sándor Cs. – Szalazsán A., Oláh T., Szabó R., Patkás D. (Tokaji Zs.), Jánki I., Pukoli J., Jepure B. (Kacsala N.), Trippon P., Sproch T. (Papp B.), Eredi I. Vezetőedző: Bali István.

Szarvas: Kasik V. – Moleri R., Zima D., Furár R., Bakró G., Simon R., Tóth B., Styecz M., Kiri M., Deli L., Lénárt F. (Pilán R.). Vezetőedző: ifj. Somogyi János.

Gólszerzők: Pukoli J. 15′ illetve Simon R. 23′, 58′, Styecz M. 89′.

Kiállítva: Kacsala N. 90′ (szövegért).

Edzői nyilatkozatok:

Bali István:

– Végig fegyelmezetten játszottunk, de sajnos az egyéni hibáinkat kihasználta az ellenfél, így mindhárom pontot elvitték.

ifj. Somogyi János:

– Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogassunk a győzelmek közül, úgyhogy ennek az izzadságszagú sikernek is örülni kell. A hazai csapat nagyon megnehezítette a dolgunkat. Sok sikert kívánok a sarkadiaknak!

A találkozó videós összefoglalója: