Sziréna

“Holland” recept alapján készült

Forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabásra tett indítványt egy 33 éves büntetlen eléletű budapesti férfival szemben, aki marihuánás sütit sütött.


A férfi 2020. június 05-én a délutáni órákban érkezett egy kisebb baráti társasággal egy békésszentandrási vendégházba abból a célból, hogy születésnapi összejövetelt tartsanak.

Ezt megelőzően a kábítószerfüggőnek nem minősülő férfi egy budapesti piacon marihuánát vásárolt ismeretlen személytől, majd a kábítószert olívaolajjal összekeverte és nagyjából egyenlő arányban kb. 10 darab muffin süteménybe sütötte. A születésnapi köszöntést követően, 2020. június 06-án 21 óra körüli időben a férfi elővette a fentebb írtak szerint saját maga által készített, kannabiszt tartalmazó muffin süteményeket, majd azokat az asztalra tette, miközben kijelentette, hogy az édességek „holland” jellegűek. A süteményekből a terheltet is beleértve összesen 9 személy evett, akik közül többen rosszul lettek, a helyszínre érkező mentőszolgálat az orvosi kezelésre szoruló vendégeket az orosházi, illetve békéscsabai kórházba szállította.