Labdarúgás, Média, Sportsarok, Videók

A 93. percben mentettük döntetlenre az Orosháza elleni mérkőzést

Szombaton került sor a megyei élvonal felsőházi rájátszásának 8. fordulójára, amelyben az Orosházi ULE csapatát láttuk vendégül. Ebben a szezonban az egymás elleni eredményekre a látogatók lehetnek inkább büszkék, de pár hete sikerült elhozni mindhárom pontot Orosházáról, akkor nyertünk legutóbb, egy újabb sikerrel majdhogynem biztossá tehettük volna harmadik helyünket a bajnokság végén.


32. perc: Fehér végzett el 23 méterről szabadrúgást kissé balról, és lövése után a labda a bal alsó sarokban pihent meg. 0-1.

34. perc: Egy szélről érkező beadást próbált menteni Bány a kapu előtt, de balszerencsésen Polonszkit találta el, akiről a hálónkba perdült a labda. 0-2.

39. perc: Simon szögletére Kiri érkezett jó ütemben középen, majd hat méterről a léc alá fejelt. 1-2.

45+2. perc: Kasuba játszott Szabóhoz, aki három méterről a védőink között talált a kapuba. 1-3.

50. perc: Szabadrúgáshoz jutottunk a kaputól 23 méterre amit Bány végzett el, és lövése után a labda a kapu jobb oldalába csapódott. 2-3.

68. perc: Nem mindennapi eset után jutottunk büntetőhöz, Dajcsra csúszott rá Pilán az alapvonalnál a tizenhatoson belül, miután Marunákhoz került a labda, a hálóőr úgy vélte szabadrúgással jönnek, és Harangozó kezébe nyomta a labdát, de mivel sípszó nem hallatszott így az még játékban volt, ez a szabályok értelmében tizenegyes, amit Bány a bal alsó sarokba helyezett. 3-3.

77. perc: Pilán gáncsolta Harangozót a kapunk előtt, amiért szintén büntető járt, ezt pedig Miszlai a bal alsó sarokba gurítva váltott góllá. 3-4.

94. perc: Lénárt nyeste be a labdát, amit Furár fejjel megcsúsztatott, a középen érkező Juhász átvette azt, majd hat méterről a kapu közepébe rúgta. 4-4.

Már a harmadik percben Babáknak kellet mentenie Miszlai elől, majd negyedóra elteltével Pilán került szembe Marunákkal, aki szögletre hárított. Ezt követően kicsit alább hagyott a kezdeti lendület, ahogy mondani szokták, a hirtelen jött meleg megfogta a csapatokat, így jókor jött az elrendelt ivószünet. Ez mintha szárnyakat adott volna a csapatoknak, mert igen mozgalmas utolsó tizenöt percet produkáltak, előbb Fehér talált szabadrúgásból a hálónkba, majd egy balszerencsés öngóllal már kettő egységnyi volt az orosházi előny, erre jött Kiri fejese, amivel szépítettünk, majd már a hosszabbításban járva egy Szabó gól. A második játékrész elején esett Bány gól a legjobbkor jött ahhoz, hogy ne veszítsük el a hitünket, nem ment még el ez a hajó. Az 54. percben Csőke közeli lövése nem talált kaput. A 68. percben egy Benny Hill showba illő tizenegyest kaptunk, amiből Bány megszerezte az egyenlítő találatot, felcsillantva a győzelem reményét. Ez idáig sem beszélhettünk unalmasan eltelő bő egy óráról, de ezután a csapatok még inkább őszinte focira váltottak, helyzet, itt helyzet ott, mindkét fél a maga javára akarta fordítani a találkozót. Előbb Miszlai lövését védte Babák a levegőben úszva, majd Magyar szép cselek utáni próbálkozását mentette szögletre Marunák. Egy perc múlva Bány eltört lövése Varga érintésével került alapvonalon túlra. A 77. percben jött egy újabb, az utóbbi időben megszokottá vált buta tizenegyes, amit Miszlai értékesített, újból vezetéshez segítve csapatát. A rendes játékidő letelte előtt Furár éles szögből leadott lövése a kapufáról rossz irányba, kifelé pattant. A hosszabbítás utolsó perce hozta meg az egyenlítést Juhász találatával.

Összegezve az összecsapást, elmondhatjuk, hogy egy nem túl magas színvonalú, de igen mozgalmas találkozót játszottak a felek, aminek nézők voltak a haszonélvezői, egy fordulatos, gólokban gazdag meccset nézhettek végig. Általában négy rúgott góllal hazai környezetben egy csapat megnyeri a meccsét, ezúttal a négy kapottal volt a gond, ami lassan megszokottá válik részünkről, illeszkedve az ezt megelőző négy forduló gólátlagához. A szerzett ponttal javultak esélyeink a harmadik hely megtartásához, de azért nagyon kellene egy győzelem, hogy a lelkivilágunk is helyrebillenjen. Jövő hét szombatján Nagyszénáson tesszük tiszteletünket.

Szarvasi FC 1905 – Orosházi MTK-ULE „1913” 4-4 (1-3)

Szarvas, Erzsébet-liget – 200 néző. Játékvezető: Fekete Zoltán (Nemczov M., Medovarszki J.).

Szarvas: Babák Z. – Kiri M., Polonszki P., Bány B., Juhász Gy., Deli L., Pilán R., Zima D., Simon R., Furár R., Magyar M. (Lénárt F.). Vezetőedző: ifj. Somogyi János.

Orosháza: Marunák L. – Varga P., Dajcs Gy., Kasuba D., Vincze A., Harangozó K., Szabó Á. (Csinkóczi B.), Csőke N., Fehér B., Miszlai L., Gedó L. Vezetőedző: Buza Barnabás.

Gólszerzők: Kiri M. 39, Bány B. 50, 70 (büntetőből), Juhász Gy. 94 illetve Fehér B. 10, Polonszki P. 34 (öngól), Szabó Á. 46, Miszlai L. 77 (büntetőből).

Edzői nyilatkozatok:

ifj. Somogyi János:

– Ha minden héten négy-öt gólt kapunk a védelmünk figyelmetlensége miatt, akkor nagyon nehéz lesz a céljainkat elérni.

Buza Barnabás, Kvasznovszky József:

– A mérkőzés összképe alapján itt hagytunk két pontot. Ha a védelmünket rendbe rakjuk, akkor az ilyen mérkőzéseken a jövőben sikeresek leszünk.

A találkozó videós összefoglalója: