Hírforgó

Sulifarsang…

Február 28-án tartotta farsangi rendezvényét a Székely Mihály Intézmény.


Székely Farsang 2013 - 071Hagyomány a Székely Mihály Intézményben, hogy Diákönkormányzatunk minden év februárjában farsangi mulatságot rendez iskolánk tanulói számára. Február 28-án általános iskolánk tornatermében gyűltünk össze, hogy vidám farsangi mulatság keretében mi is búcsúztassuk a telet a népi hagyományoknak megfelelően: zenés, táncos, maskarás műsorszámainkkal.

A mulatozást az idén a boszorkánynak öltözött bemondó, Csatai Edit, 11. D osztályos tanuló nyitotta meg. Mészáros Márta, 10. D osztályos diákunk a „Nem vagyok én apáca” című dallal köszöntötte a népes diáksereget. Ezt követően megismerkedhettünk a zsűrivel: Kohut Andrásné főigazgató asszony, Földesi Zoltán tanár úr, az oktatási bizottság elnöke, Bakulya Anna tanárnő, gyakorlati oktatásvezető, Hajas Flóra Fruzsina 10. D osztályos és Papp Marianna 12. C osztályos tanuló voltak a zsűri tagjai.

Az 1/11. I osztály produkciójából megtudhattuk, hogy mi is az a „flashmob”, vagy „villámcsődület”. (A flashmob lényege,hogy emberek egy csoportja előre megbeszélt helyen és időpontban találkozik, majd egy közös produkciót adnak elő.) Egy ilyen jelenetet, egy közös táncot mutattak be az 1/11. I osztály tanulói egy képzeletbeli vasútállomáson. (Felkészítőjük Szatmári Beatrix tanárnő volt.)

A 9. E osztály diákjai egy közös tánccal készültek a farsangra, Somogyi Zsuzsanna tanárnő segítségével. Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna tanárnő osztálya, a 10. H kis csapata fagylaltos tölcsérekként álltak a nézőközönség elé, a 11. D osztály pedig UV-fényben világító pálcikaemberekként adták elő műsorszámukat. Színesítette a farsangi mulatságot a Babylon TSE két táncprodukciója, melyben diákjaink is bemutatták tánctudásukat. A műsorszámok sorát a 9. E osztályos Balczó Balázs harmonika játéka zárta. Az eredményhirdetés után a szereplők az iskolánkban készített tortákat fogyaszthatták el jutalomként, majd az este 10 óráig tartó diszkó vette kezdetét, melyben Kohut Patrik és Bodonyi Ádám 11. C osztályos diákok is közreműködtek.

Diákönkormányzatunk köszöni a „biztonsági szolgálatos” fiúk és a tanárok segítségét, akik a rendre ügyeltek a rendezvény ideje alatt.

Székely Mihály Intézmény