Hírforgó

Ülésezett a KEF

Március 11-én a Városházán tartotta soros ülését a Szarvasi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.


A tanácskozáson Földesi Zoltán KEF elnök számolt be két legutóbbi országos konferenciáról. Majd napirendre került az április 18-i regionális konferencia előkészítése, amelyet Szegeden rendeznek a tervek szerint több szarvasi résztvevővel. Szabó Szilvia két elnyert és megvalósítás alatt álló pályázatról adott tájékoztatót. Ezek egyike 450 ezer forint értékű működés pályázat, amelyből egy aktuális helyi felmérés is készül a diákság körében, valamint a „Mi újság Szarvas?” című helyi konferenciát is az elnyert összegből rendezik meg az év folyamán.
Az országos tanácskozáson hallottak alapján Földesi Zoltán KEF elnök kiemelten hangsúlyozta a dizájner drogok észrevétlen terjedését a fiatalok körében.