Hírforgó, Képgaléria, Média

Ballagás a Székelyben

Az április vége-május eleje időszak hagyományosan a középiskolai ballagásoké. Május 4-én délelőtt a szarvasi Székely Mihály Intézmény végzős diákjai is búcsút vettek iskolájuktól, tanáraiktól.


A ballagás eleje két helyszínen – a Kossuth u. 5-7. és Vajda Péter u. 20. szám alatt – zajlott. Ezeken a helyeken a tanulókról a hagyományoknak megfelelően először osztályfotók készültek, ezt rendhagyó osztályfőnöki óra követte, végül búcsúztak az épülettől.

Az iskolai ballagást követően átvonultak a Szarvasi Vízi Színházba a Petőfi utcára, ahol a tavalyihoz hasonlóan ismét gyönyörű időben került sor a ballagási ünnepségre.

A színvonalas bevezető ének, harmonikazene és tánc után a megjelenteket először Kohut Andrásné főigazgató asszony köszöntötte, aki átadta a szót Babák Mihály polgármesternek. A városvezető beszéde után a megjelentek dr. Skorka András hivatalvezető-helyettes üdvözölte a ballagókat a maga és Gaál Roland, a Szarvasi Járási Hivatal vezetője nevében. Őt Kepenyes András, a Szarvasi Járás tankerületének vezetője követte, aki egyben Erdős Norbert Békés megyei kormánymegbízott üdvözlő szavait is tolmácsolta a diákok felé. Végül az ünnepségen egyéb elfoglaltság miatt távollevő Dankó Béla országgyűlési képviselő levele is felolvasásra került.

A köszöntőket díjátadás követte, ahol az intézmény legeredményesebb végzőseit és a szülői szervezet legaktívabb tagjait jutalmazták. Majd a végzős osztályok nevében virágokkal köszönték meg a pedagógusok munkáját.

Miután az iskola zászlaját is továbbadták a leendő végzősöknek, egy ének után „szélnek eresztették” a ballagási ünnepség végét jelző lufierdőt, így a diákok a további ünneplést már családi körben folytathatták.

[nggallery id=42]