Sziréna

Lángosért tört be egy sütödébe három szentesi fiatal

Egy szentesi lángossütőből érkezett feljelentés a Szentesi Rendőrkapitányságra arról, hogy 2013. augusztus 26-ára virradó éjszaka betörtek oda.


A szentesi nyomozók néhány nap alatt kiderítették, hogy a bűncselekmény elkövetésével három helyi fiatal gyanúsítható. A 19 éves V. Alex és két fiatalkorú társa hazafelé tartottak, amikor megéheztek. Kitalálták, hogy betörnek a lángososhoz, hátha találnak ott már kisütött lángost. Nem jártak szerencsével, ezért a pénztárgépet és a mérleget lopták el.

A három gyanúsított és negyedik társuk korábban egy szentesi tanyáról drótkerítést és fóliasátor-vázat, egy másik helyről pedig dinnyét vitt el. A fiatalok két kerékpárlopást is beismertek.
Velük szemben lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a büntetőeljárást a Szentesi Rendőrkapitányság folytatja le.