Sziréna

Rács mögött a túrkevei tolvajok

A Szolnoki Járásbíróság 2013. szeptember 27-én előzetes letartóztatásba helyezte B. Patrik 18 éves, N. Edwárd 19 éves, és N. Dávid 21 éves túrkevei lakosokat, mivel a személyek az elmúlt időszakban a város több pontján gépjárműveket törtek fel.


A Mezőtúri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Patrik 18 éves, N. Edwárd 19 éves, N. Dávid 21 éves, és R. Miklós András 18 éves túrkevei lakosok ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a négy fős társaság 2013. augusztus végén Túrkeve belterületén több gépkocsit rongált meg, mely során a járművekből főként műszaki cikkeket, készpénzt, okmányokat, és bankkártyákat tulajdonítottak el. Az eljárásban végzett adatgyűjtések és tanúkutatások eredményeként a nyomozók rövid idő alatt az elkövetők nyomára bukkantak, akiket őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgattak ki az általuk elkövetett bűncselekmények miatt.

Az eljárásban továbbá a rendőrök lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki N. Dávidot, mivel a 21 éves férfi a rendelkezésre álló adatok szerint 2013. szeptember 23-án 23 óra 30 perc körüli időben Túrkeve egyik élelmiszerüzletének felső szintjére felmászott, majd az ott lévő raktárhelyiség üvegét betörve lopási szándékkal a helyiségbe bement. Tervét véghezvinni azonban nem tudta, mert az időközben megszólaló riasztó hangjára a helyszínről ismeretlen helyre távozott.

A rendőrök N. Edwárdot 2013. szeptember 25-én 20 óra 30 perckor igazoltatták Túrkeve egyik utcáján, amikor a férfinél kábítószer gyanús anyagot találtak. A személyt előállították a Túrkevei Rendőrőrse, ahol a nála lévő növényi őrleményt lefoglalták, a férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene a rendőrök kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indítottak.

A négy fiatal ellen a büntetőeljárást a Mezőtúri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B. Patrik, N. Edwárd, és N. Dávid előzetes letartóztatása mellett folytatja le, az ügy további részleteinek vizsgálatát szakértők bevonásával végzik.