FRISS
A címben jelzett ügyben intézett levelet Babák Mihály polgármester, melyre a Szarvasi Rendőrkapitányság vezetője válaszolt.
Szarvas Város Polgármesteri Hivatala
Babák Mihály Polgármester Úr részére
Tisztelt Polgármester Úr!
Tájékoztatom, hogy a 30/245/2013. ikt. számú fogadónapi panaszbejelentés alapján – „A református egyház épületének rézcsatornájának valamint párkányának rongálása bejelentése” – kivizsgálásra került.
A kivizsgálás során megállapítást nyert, hogy az egyház épületéről történt ereszcsatorna lopásról hatóságunk részére 2013. augusztus 29-én bejelentést tettek. Ezzel kapcsolatosan a szükséges rendőri intézkedések foganatosításra kerültek az üggyel kapcsolatban a 689/2013. bü számon büntetőeljárás folyamatban van.
A napi járőrszolgálat ellátás során kiemelt figyelmet fordítottunk a lakosság biztonságérzetének javítására és az igényekre való tekintettel visszatérőn ellenőriztük az egyház épületét és annak környékét, jelen ideig jogellenes cselekmény felfedésére nem került sor.
A továbbiakban is visszatérően ellenőriztetem a Református Egyház valamint a templom épületét a további jogsértések megelőzése végett valamint a jogsértő cselekmények felfedése érdekében.
Szarvas, 2013. október 2.
Tisztelettel:
Oltyán Sándor r. alezredes
rendőrségi tanácsos, kapitányságvezető