Címlap » 2013 » november (Oldal: 17)

2013 őszi rövidpályás úszóverseny versenykiírás

2013 őszi rövidpályás úszóverseny versenykiírás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

November 9-én rendezi a SZUSE fent nevezett úszóversenyét a szarvasi Szent Klára Gyógyfürdőben, melynek hivatalos versenykiírását az alábbiakban olvashatják.

Folytat …

Cserkeszőlői fanyűvők lekapcsolva

Cserkeszőlői fanyűvők lekapcsolva bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. Attila cserkeszőlői lakos és fiatalkorú társa ellen.

Folytat …

Körös Kupa

Körös Kupa bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Október 27-én a Szarvasi Körös ASE és az Asztalitenisz Szakkör által hetedik alkalommal megrendezett, a Városi Sportbizottság által is támogatott Körös Kupa asztalitenisz versenyen népes mezőny gyűlt össze.

Folytat …

Közlekedésbiztonsági Nyílt Nap

Közlekedésbiztonsági Nyílt Nap bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége a „TÉLI ÁTÁLLÁS 2013” akció keretében, 2013. november 9-én, szombaton 8:00-12:00-ig Közlekedésbiztonsági Nyílt Napot tart.

Folytat …

Tűz a gyomaendrődi raklapüzemben

Tűz a gyomaendrődi raklapüzemben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tűz ütött ki október 31-én kora délután a gyomaendrődi raklapgyár egyik csarnokában. A IV. kiemelt riasztási fokozatnak megfelelően a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Folytat …

Lezárt akta – ablakon mászott be, ajtón távozott

Lezárt akta – ablakon mászott be, ajtón távozott bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást F. Dénes öcsödi lakos ellen.

Folytat …
Oldal: 17 / 17« Első‹ Előző151617