Sziréna

Gyors elfogások, nagy lebukások 2013-ból

Menekülő, de percek alatt elfogott gyanúsítottak, éber rendőrök, ittas járművezetők és a közlekedés biztonságát veszélyeztető fiatalok.


Tíz perc – két gyanúsított

Három perc alatt elfogták azt a párost, akik 2013. július 1-jén Orosházán kiraboltak egy férfit. A Vásárhelyi úti körforgalomnál támadtak rá. Elvették a pénzét és egyéb értékeit, majd a városközpont felé indultak, de nem jutottak messzire. A rendőrkapitányságra érkezett bejelentés után három perccel elfogták őket a rendőrök. Nem sokkal többre volt szükségük a Battonyai Rendőrőrs munkatársainak ahhoz, hogy elfogjanak egy nőre támadó férfit 2013. augusztus 25-én Battonyán. A gyanúsított erőszakoskodott áldozatával, elvette a táskáját és elmenekült. A bejelentéstől számított hét perc elteltével a város másik részén fogták el.

Már a csók is gyanús…

Nem volt szerencséje a battonyai rendőrökkel annak a párosnak sem, akik 2013 májusában Battonyán, a Fő utcán feltörtek egy újságos pavilont. A rendőrök először két alakot láttak távozni a pavilontól, ezért közelebb mentek. Rögtön észrevették, hogy az épület egyik ablakát betörték és egy párra is felfigyeltek, akik egy közeli padon csókolóztak. Odamentek hozzájuk és elszámoltatták őket. A férfinél semmit sem találtak, a nőn azonban két kabát volt. Partnere azt mondta, hogy barátnője fázott, ezért adta oda neki az övét is. A bőrkabát alól azonban előkerült az összes dolog, ami a pavilonból hiányzott.

Találd ki, hogy ki vagyok!

Szabadnapos nyomozó fogta el egy rablás szökésben lévő gyanúsítottját 2013 márciusában Békéscsabán. A 19 éves Á. Ákos két társával egy parkolóházban rátámadt egy fiatalemberre. Elvették az értékeit és elmenekültek. Két gyanúsítottat egy órán belül elfogtak a rendőrök, Á. Ákos azonban megpróbálta elkerülni a felelősségre vonást. Egy éppen szabadnapos nyomozó azonban felismerte az utcán. A hadnagy tankolni indult kocsijával, de amikor meglátta és felismerte a súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiatalt, azonnal utána fordult, megállt, szolgálatba helyezte magát és kollégái megérkezéséig feltartóztatta. Egy éber rendőr okozta egy nő vesztét is Orosházán. Ittas állapotban állították elő, miután egy, az úton keresztbe fordult autó mellett találták a rendőrök. Volt a társaságában egy ugyancsak ittas férfi is, de mindketten azt mondták, hogy a nő vezetett, iratok viszont nem voltak nála. A kapitányságon elkezdte bediktálni az adatait, de többször helyesbítette, amit mondott. Még tartott a kihallgatása, mikor megérkezett a kapitányságra az egyik körzeti megbízott. Kollégái elmondták neki, hogy éppen egy, a gyanú szerint ittasan autót vezető nővel szemben intézkednek. A rendőr a név hallatán erősen kételkedett abban, hogy az illető ilyet tett volna, ezért bement a kihallgatásra. Nem csalt a megérzése: kiderült, hogy a nő testvére adatait mondta a rendőröknek, de végül nem sikerült megtévesztenie az egyenruhásokat. Büntetőeljárás indult ellene, ahogyan a partnere ellen is, mivel a rendőrök arra is rájöttek, hogy az autót valójában ő vezette.

Úton-útfélen

Ittas állapotban vezetett az a kamionsofőr is, akit 2013. február 13-án állítottak elő a Békéscsabai Rendőrkapitányág rendőrei. A külföldi férfi egy pótkocsis járműszerelvénnyel átutazóban volt Magyarországon. Békéscsaba és Gyula között állították le és ellenőrzésekor az alkoholszonda jelezte, hogy vezetés előtt valószínűleg szeszesitalt fogyasztott. A szakértői vizsgálat eredményéből kiderült, hogy a szervezetében a történtek idején 2, 63 g/l (ezrelék) és 2, 69 g/l (ezrelék) közötti volt a véralkohol koncentráció. Tehát súlyosan ittas állapotban ült volán mögé. Valamivel enyhébb fokban volt ittas, de várandósságának hetedik hónapjában járt az a kismama, akit 2013. augusztus 19-én hajnalban igazoltattak a rendőrök Békéscsabán. Az orvos szakértő megállapítása szerint a 29 éves budapesti nő szervezetében az ellenőrzés időpontjában 2, 03 – 2, 07 g/l (ezrelék) lehetett a véralkohol koncentráció. Ez az érték közepes fokú alkoholos befolyásoltságnak felel meg. Az ittas járművezetéshez hasonlóan veszélyes bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás 2013 augusztusában négy fiatalkorú fiú ellen is a Békéscsabai Rendőrkapitányságon. Ők a Csabaszabadi és Békéscsaba közötti út mellől kukoricacsövekkel dobálták a közeledő járműveket. Először eltaláltak egy személygépkocsit, majd egy rendőrautót is. A tizenévesek ellen a rendőrség vádemelést javasolt.