Hirdetmények, Közlöny

Változó utcanevek

Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. december 19-i ülésén hozott döntést utcanévváltozásokkal kapcsolatban – alábbiakban a változásokkal kapcsolatos közleményt tesszük közzé.


Tisztelt Érintett Lakosok!

Az Országgyűlés 2012. novemberében elfogadta a 2012. évi CLXVII. törvényt az egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról.

A törvény önkormányzatokat érintő rendelkezése, hogy a közterület, illetve közintézmény nem viselheti

a) olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy

b) olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal.

Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a – Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalására tekintettel – 2013. december 19-i ülésén döntött az alábbi utcanévváltozásokról:

  • Arató Pál utca új elnevezése: Arató utca,
  • Bagi János utca új elnevezése: Dr. Domán Imre utca,
  • Medvegy János utca új elnevezése: Kristóffy György utca.
  • Janecskó Pál utca új elnevezése: Budai Nagy Antal utca (annak folytatásaként, a házszámpontosítások átvezetésével együtt) az alábbiak szerint:
  • Janecskó Pál utca 1. szám 2014. január 15-től Budai Nagy Antal utca 17. számra változik,
  • Janecskó Pál utca 2. szám 2014. január 15-től Budai Nagy Antal utca 16. számra változik,
  • Janecskó Pál utca 3. szám 2014. január 15-től Budai Nagy Antal utca 19. számra változik,
  • Janecskó Pál utca 3/1. szám 2014. január 15-től Budai Nagy Antal utca 21. számra változik,
  • Janecskó Pál utca 4. szám 2014. január 15-től Budai Nagy Antal utca 18. számra változik,
  • Janecskó Pál utca 5/1. szám 2014. január 15-től Budai Nagy Antal utca 23. számra változik,
  • Janecskó Pál utca 6. szám 2014. január 15-től Budai Nagy Antal utca 20. számra változik,
  • Janecskó Pál utca 8. szám 2014. január 15-től Budai Nagy Antal utca 22. számra változik.

A házszámpontosításokat tartalmazó hatósági bizonyítványokat a Szarvasi Polgármesteri Hivatal hivatalból, díjmentesen kiállítja és megküldi az érintett lakosok, valamint a Szarvasi Járási Földhivatal részére.

A Képviselő-testület a döntés végrehajtásának határidejét 2014. január 15. napjában határozta meg. 

1. Tájékoztatni szeretnénk egyúttal az érintett lakosokat, hogy a változások átvezetése érdekében 2014. január 15. napját követően szíveskedjenek ügyfélfogadási időben felkeresni a Szarvasi Járási Hivatal Okmányirodáját (Szarvas, Szabadság út 25-27.) ahol elvégzik a lakcímkártyák cseréjét, valamint a régi típusú személyi igazolványokból törlésre kerül a korábbi lakcím és ezekben az esetekben is lakcímkártya kerül kiadásra.

Az új lakcímkártyákat a Járási Hivatal postai úton küldi ki az érintettek részére. 

A forgalmi engedélyek esetében pedig az új lakcímkártya átvételét követő tizenöt napon belül az okmányirodát felkeresve az ügyfélnek át kell vezetnie a változásokat.

Fontos, hogy a Szarvasi Járási Hivatal Járási Földhivatala a Szarvasi Polgármesteri Hivatal hivatalos értesítésének birtokában elvégzi az ingatlan címének szükséges átvezetését az ingatlan-nyilvántartásban, azonban az ingatlan-tulajdonos lakcímváltozásának átvezetését magának a tulajdonosnak kell kezdeményeznie a mellékelt nyomtatvány kitöltésével és a lakcímkártyájuk bemutatásával a Szarvasi Járási Hivatal Járási Földhivatalánál, illetve lehetőség nyílik a Szarvasi Járási Hivatal Okmányirodájában is leadni az említett nyomtatványt – a még meg nem kapott új – lakcímkártya személyes átvétele esetén. 

2. Tájékoztatjuk továbbá az érintetteket arról is, hogy a regisztrált álláskeresők a lakcímváltozásukat személyesen (lakcímkártyájuk bemutatásával) jelenthetik be az illetékes munkaügyi kirendeltségen. 

A változások – fent említett okokból történő – átvezetése díj- és illetékmentes! 

Tájékoztatjuk továbbá a Tisztelt Lakosokat, hogy a Szarvasi Polgármesteri Hivatal az utcanévváltozásokról 2014. január 15. napjáig hivatalosan kiértesíti az alábbi szerveket is:

  • Békés Megyei Kormányhivatal (ezen belül a Szarvasi Járási Hivatal és az egyes szakigazgatási szervek, pl.: Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv, Munkaügyi Központ, Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv, Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság),
  • Nemzeti- Adó- és Vámhivatal,
  • Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal,
  • Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság,
  • Szarvasi Rendőrkapitányság,
  • Magyar Államkincstár.

A fent említett hivatalos szervek, hatóságok esetében célszerű telefonon, személyesen, vagy e-mail útján érdeklődni az adatváltozás átvezetéséhez szükséges – esetleges – egyéb teendőkről.

Értesítjük továbbá a Tisztelt Lakosokat arról is, hogy hivatalunk az utcanévváltozásokról 2014. január 15. napjáig hivatalosan tájékoztatja az alábbi szolgáltatókat is: 

  • E-ON Hungária Zrt.
  • Alföldvíz Zrt.
  • Szarvasi Informatikai Kft.
  • Szarvasi Szakorvosi Egészségügyi Szolgáltató Kft.
  • Antenna Hungária Zrt. MinDig TV Extra szolgáltatás
  • DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.
  • GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt.,
  • Magyar Telekom Nyrt.
  • Invitel Zrt.,
  • Telenor Magyarország Zrt.
  • Vodafone Magyarország Zrt.
  • OTP Bank Nyrt.
  • K&H Bank Zrt.
  • Raiffeisen Bank Zrt.
  • Erste Bank Hungary Zrt.
  • Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet,
  • Magyar Posta Zrt.

A fenti szolgáltatók esetében ugyanakkor előfordulhat, hogy az egyes szerződések módosításához személyes közreműködés is szükséges, így azt javasoljuk, hogy érdeklődjenek (telefonon, személyesen, e-mail útján) az egyes szolgáltatóknál az esetleges teendőkkel kapcsolatban.

3. Képviselő-testület egyéb, formális (telekkönyvi átvezetést nem igénylő) döntéseket is hozott melyek a következők: 

  • szarvasi belterületi 5320/1. hrsz. alatti Erzsébet-liget északi bejáratától a Város Sporttelepig tartó gyalogos sétány a jövőben a Székely László sétány elnevezést viseli,
  • a Szarvas belterület 5320/1. hrsz. alatti Erzsébet-ligetben a gyalogos fahídtól Liget Hotelig tartó gyalogos sétány a jövőben a Ruzicskay sétány elnevezést viseli,
  • a Szarvas belterület 5304 hrsz. alatti Szarvasi Vízi Színházat a szarvas belterület 5320/1. hrsz. alatti Erzsébet-ligettel összekötő a gyalogos fahíd a jövőben az Erzsébet híd elnevezést viseli,
  • a Szarvas belterület 778 hrsz. alatti közterület a jövőben a Pepi sétány elnevezést viseli,
  • a Szarvas belterület 1405 hrsz. alatti közterület Szabadság út és Evangélikus Ótemplom közötti, – előterjesztéshez mellékelt tervezeten feltüntetett – szakasza a jövőben a Templom tér elnevezést viseli, oly módon, hogy a tér kialakítása nem jár az érintett közterület korábbi rendeltetésének megváltoztatásával,
  • a Szarvas belterület 4139 hrsz. alatti Dr. Melich János utca, és a 4119 hrsz. alatti Liszt Ferenc utca által határolt – fásított – terület a jövőben a Hársfa liget elnevezést viseli,
  • a Szarvas belterület 5310 hrsz. alatti közterület – Tessedik szobor környéke – a jövőben a Tessedik tér elnevezést viseli, oly módon, hogy a tér kialakítása nem jár az érintett közterület korábbi rendeltetésének megváltoztatásával, melyhez kapcsolódóan Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy a kezdeményezi a Magyar Államnál a szarvasi belterületi 5310 hrsz. alatti terület megosztását akként, hogy a Tessedik szobor környéke és a mellette található parkoló és parkosított terület Szarvas Város Önkormányzata tulajdonába kerüljön,
  • a Szarvas belterület 815 hrsz. alatti közterület – a történelmi Magyarország mértani közepe – része a jövőben a Trianon tér elnevezést viseli, oly módon, hogy a tér kialakítása nem jár az érintett közterület korábbi rendeltetésének megváltoztatásával,
  • a Szarvast Gyomaendrőd településsel összekötő 443 sz. út 44 sz. főúttól tól Érparti szőlőkig tartó szakasza a jövőben a Nyíregyházi út elnevezést viseli.

Szarvas, 2013. december 30.

Tisztelettel:
Dr. Melis János s.k.
jegyző