FRISS
Optimális időjárási és egyéb feltételek mentén az idei nyár végére befejeződhetnek Szarvason a városrehabilitáció munkálatai – fogalmazta meg Nagy László projektmenedzser a péntek délelőtti városházi sajtótájékoztatón.
Hodálik Pál alpolgármester ezúttal nem volt jelen, mivel az ebben az időben Budapesten ténykedő Babák Mihály polgármestert helyettesítette a pénteki fogadónap alkalmából. Nagy László mellett viszont megjelent Balaton Tamás, termálberuházás projektmenedzsere. A Polgármesteri Hivatalt pedig Molnár Gabriella képviselte.
A tájékoztató elején az ilyenkor szokásos újévi jókívánságok után Nagy László először a Fő teret említette, ahol a termálvezeték kiépüléséig a munkálatok szünetelnek.
A Zenepavilonról szólva elmondta, hogy folytatódik a tető borítása, burkolása.
A Kossuth utcán mint elhangzott, a COLAS-ÚT Zrt. a napokban is folytatja a kiemelt virágágyások és csobogók kiépítését.
A Deák Ferenc utcán csakúgy, mint a Vízmű tömbbelső esetében a termálmunkálatok után folytatódhat a városrehabos kivitelezői munka. Ugyanez történik a Kossuth utca Deák-Vajda közötti szakaszával is.
Várhatóan a jövő csütörtöki képviselő-testületi ülésen megtörténhet a várt szerződésmódosítás a többletköltségek és pótmunkák figyelembevételével is.
A termálberuházásról szólva Balaton Tamás projektmenedzser egyebek közt elmondta, hogy az idő elteltével okafogyottá vált a termálvezeték kóracél-szénacél cseréje, mivel a közreműködő szervezet nem adott elfogadható időn belüli választ a módosításra vonatkozóan. Megfelelő időjárási viszonyok esetén február 10-én folytatódhat a termálberuházás – február 17. és március 17. között a vezetékek fektetése is megtörténhet -, a városrehabilitációt is érintő termálmunkálatok májusra véget érhetnek. Így a városrehabos munkák végső befejezésére várhatóan 2-2,5 hónap szükséges még.
Mindezt még az sem befolyásolja, hogy a termálgépészeti munkák közbeszerzési folyamatát a testület számára elfogadhatatlanul magas árak miatt újra kell indítani.
A sajtótájékoztató végén Nagy László bejelentette a Szabadság úti – Deák-Központi ABC közötti – járdaszakasz felújítási munkálatainak elkezdését is az első ütemet illetően. Mint elmondta, várhatóan folytatódik a járdaépítés 2-3 héten belül a Béke utca irányában.
Összességében így a Mittrovszky tömbbelső – az említett Szabadság úti rész – és a Szabadság-Béke közötti járdaszakasz is megújulhat az új Polgármesteri Hivatal előtt.