FRISS
Március 27.: Színházi Világnap!
Közismerten március 27.: Színházi Világnap. E különleges dátum alkalmából – amikor a földkerekség valamennyi teátrumában, ahol felgördül a függöny – az emberiség több évezredes, hol pokolra hulló, hol csillagokig ívelő társasjátékát: Színházat játszanak. Tegnap különösen.
A nap apropóján jöttünk el Tháliának egy olyan templomába, a Szarvasi Vízi Színházba, amelyből mint a modern kori magyar színjátszás zarándokhelyéből csak egy, azaz egyetlenegy létezik. Természetesen a templom még hallgat, tűnt nyarak zsongó tömegeiről álmodik ilyenkor, vagy az eljövendő nyár estéiről. Álmodik a híd, a túlparti mocsári ciprusok is.
Így azután az álomittas méla csendben összeszedtük néhány elhíresült színházi ember egy-két múlhatatlan gondolatát erről az idők végeztéig tartó társasjátékról:
“Hol a színpad? Kint vagy bent?” – ezt egyszer Balázs Béla kérdezte.
“A színházban életet, az életben színházat keresünk” – vallja Jules Renard.
Cervantes, a búsképű lovag szülőatyja pedig így elmélkedett: “Nincs semmi a földön, amely élénkebben feltárná előttünk, hogy milyenek vagyunk és milyennek kéne lennünk, mint a színpad.”
Moliére ezt tanácsolta színészeinek: “Ellenőrizd az agyad és szolgáltasd ki a szíved!”
S ha már az álmokról van szó, Brechtről se feledkezzünk: “Színház – az álmok színhelye.”
A mi Gyárfás Miklósunk azt mondta: “Színház csak addig van, amíg az ember hisz a játékban.”
Hogyan vélekszik Jean Vilard? “A szerző megír egy darabot, a színész eljátszik egy másikat, a közönség megért egy harmadikat.”
Mintegy rímel erre Harsányi Kálmán: “A darabok sorsa felett elsősorban a nézőtér lelke dönt.”
Azután itt van egy magasztos sor Kőrösi Kálmántól: “A színész élete gyertya: amíg másoknak világít, önmagát emészti.”
Végezetül ezen kis színházi gyöngyfüzér végére ide kívánkozik egy valódi EMBERBŐL és SZÍNÉSZBŐL volt valaki őszinte gondolata. Mezei Máriának hívták. “Álarcok s a sokasodó évek ráncai mögött fejlődik a színész igazi arca: személyes üzeneteinek hordozója, titkos arc felmutatása az igazi cél. Boldog az a színész, akinek belső arca hasonlít az álarcokhoz, amiket ráakasztanak. Boldogtalan a mindenkori táncoskomikus, aki Hamletnek hiszi magát.”
Valami ilyesmik ötlenek elő ebben a hallgatásában is beszédes, nyári Thália-templomban. Ezzel a játék gondolatsorral köszöntjük minden színész barátunkat. Mert a jó öreg Shakerpeare szerint: “Színház az egész világ.”