Sziréna

A rendőrség bíróság elé állítást javasolt

Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság eljárást folytatott H. József tiszainokai lakos ellen.


A gyanú szerint a 24 éves férfi 2014. április 18-án 23 óra 15 perc körüli időben Tiszainoka település belterületén, az egyik söröző előtt található reklámtáblát az öklével szétverte, majd a tábla egyik darabjával visszatért az üzletbe, ahol kiszolgálást követelt.

Tekintettel arra, hogy a férfi cselekménye az egységben tartózkodó személyekben megbotránkoztatást keltett, a jelenlévők azonnal értesítették a rendőröket.

A kiérkező Készenléti Rendőrség járőrei a helyszínről előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őt.

A nyomozóhatóság a 24 éves férfi ellen az eljárást 2014. május 5-én befejezte és a keletkezett ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészség részére.