FRISS
Az országgyűlés 2000.június 16-án hatályba lépett határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította.
1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő nyolc évet töltött börtönökben és munkatáborokban.
Kovács Béla 1959-ben, 51 évesen halt meg.
Letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt.
A képviselő önkényes fogva tartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, amely a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmát jellemezte. Sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon.
„Soha többé nem tűrjük el, hogy ilyen történhessen velünk!”
Mi, a Székely Szakképző Iskola 11.C osztályos tanulói történelem órán a Körös-parton álló kopjafánál emlékeztünk meg a kommunizmus szarvasi áldozatairól. Részleteket olvastunk fel Wittner Mária volt halálra ítélt 2001.02.25-én a parlamentben elmondott beszédéből, majd mécseseket gyújtottunk és virágot helyeztünk el az áldozatok tiszteletére.
Jövőre a Terror Háza Múzeumban szeretnénk megemlékezni az áldozatokról, hiszen saját szemünkkel látva e korszak emlékeit, biztosan jobban megismerjük történelmünk e szégyenteljes korszakát.
Bakró Gábor 11.C