Hírforgó

Construma 2015

Minden évben, a Hungexpo területén megrendezésre kerülnek a nagyszabású, HUNGAROTHERM, RENEO, CONSTRUMA kiállítások, melyeken igen sok hazai és nemzetközi szereplő és érdeklődő vesz részt.


construma_2015Idén április 15-19 között szervezték meg a kiállítást, melynek most rendhagyó módon a CONSTRUMA KERT és az OTTHONDESIGN kiállítás volt a társrendezvénye.

A szervezők segítségének köszönhetően a szarvasi Székely Mihály Szakképző Iskola építőipari és faipari szakmacsoportba járó tanulóinak ingyenes volt a belépés, csupán egy regisztrációs lapot kellett kitölteniük. Iskolánkból a 10. I, 10. G és a 2/12. G osztályokba járó asztalos, valamint a festő, mázoló, tapétázó és a kőműves tanulókkal látogattuk meg a grandiózus kiállításokat. Diákjaink érdeklődő tekintettel sétáltak a standok között, nagy figyelemmel hallgatták a különféle technológiákról szóló előadásokat, gyűjtötték az információkat és a szakmai prospektusokat.

Az ilyen és ehhez hasonló, elsősorban a szakmai közönségnek szóló rendezvények remek lehetőséget nyújtanak a szakmai tudás bővítésére, kapcsolatszerzésre, megismerkedhetnek a résztvevők és a látogatók a különböző új technológiákkal, sőt állásajánlatokat és szakmai gyakorlati helyet is találhatnak. Sok pozitív élménnyel, felfrissült szakmai tudással és katalógusok sokaságával tértünk vissza iskolánkba.

Dudás Mihály szakoktató