FRISS
Az idei tanévben is eljött a pillanat, amikor búcsút kellett vennünk végzős diákjainktól. Május 2-án, szombaton került sor a ballagásra, mely az első volt az új iskolaépületben.
A helyszín ugyan változott, de a hangulat megmaradt: a folyosókat és a ballagók osztálytermeit az alsóbb évfolyamosok gyönyörűen feldíszítették, a tarisznyák és tartalmuk helyükre kerültek a vállakon, és az utolsó csengőszóra kezdetét vette az épülettől, diáktársaktól, tanároktól való búcsúzás.
A Vajda-szobor hagyományos megkoszorúzása után az iskola előtt egy új tradíció szertartása vette kezdetét: az osztályok képviselői a harangtorony egyik oszlopán a végzősökre emlékeztető kis plaketteket helyeztek el. A ballagás évét és az osztály nevét ábrázoló, az iskola jelvényét formázó táblákat látva a majdan visszalátogató diákoknak biztosan sok szép emlék jut majd eszébe a gimnáziumban eltöltött évekről…
Mindezek után a zászlót követve az érintettek átvonultak az Újtemplomba. A rövid ünnepi istentiszteletet iskolánk lelkésze, Cairns-Lengyel Henrietta és Lázár Zsolt esperes tartotta, utóbbi beszédében köszöntötte is a végzősöket. Útravalóval látta el a ballagókat Szarvas város polgármestere, Babák Mihály is, majd megkezdődött az ünnepi műsor. Először az énekkar búcsúzott el Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek c. dalával, majd a 12. J osztály tanulója, Vas Máté szavalta el Babits Mihály: Zsoltár férfihangra c. költeményét. Ezt követték a búcsúbeszédek a 11. és 12. évfolyam részéről. Előbbit Harmati Kinga 11. J osztályos tanuló tolmácsolásában hallhattuk, a ballagók részéről pedig a 12. J osztályból Pusztai Enikő mondott köszönetet és búcsút mindenkinek. Végül szintén végzősök, a 12. A osztály tanulói, Frankó Dávid és Nánási Attila adták elő az Edda: Álmodtam egy világot magamnak című dalát.
A műsort, mint minden évben, most is az igazgató asszony beszéde zárta, melynek végén kihirdette az idei tanév díjazottjainak és jutalomkönyvben részesülőinek nevét. A Vajda-díjat Görgey Endre, iskolánk öregdiákja, a díj összegének felajánlója adta át. Az alábbiakban a legsikeresebb tanulók nevét olvashatják:
A diákönkormányzat díját az idei évben két tanuló kapta meg: Pekár Edina a 12. J-ből és Bódis Bendegúz a 12. B osztályból. Dr. Mocskonyi Gábor öregdiáknak köszönhetően néhány éve ugyancsak elismerik a tanév során legsikeresebb nyelvvizsgázó teljesítményét: Balázs Gergő (12. J) kapta meg ezt a jutalmat.
Kiemelt könyvjutalomban részesültek a következő diákok: Hovorka Sára, Krajcsovicz Zsuzsanna, Turcsányi Luca (12. A), Megyeri Mária (12. B) és Pusztai Enikő (12. J).
Az ünnepség végeztével a ballagók még egyszer visszatértek a gimnázium épületébe, hogy meghallgassák, mire is kell majd figyelniük a hétfői nappal kezdődő érettségi vizsgákkal kapcsolatban.
Németh Judit