Hírforgó, Képgaléria, Média

Őszi Erdei Táborban a gyakorlóóvodások

Gyakorlóóvodánk négy csoportja látogatott el a szeptemberi Erdei Táborba, ahol a kicsik a játékos kedvű felnőttek segítségével fejthették meg a kora ősz újabb titkait.


 

Nevelőtestületünk megújult, így két kolléganőnk is óriási izgalommal készült a számára újszerű tábor megszervezésére, lebonyolítására. Szeretettel ajánlom az Olvasó figyelmébe élménybeszámolójukat, amelyből kitűnik, hogyan élték meg ezt a különleges öt napot.

„Ne árts, vigyázz rá!”

Ez is lehetne az idei erdei óvodánk jelmondata, melynek most is a Lauder Camping biztosította helyszínt.

A Szamóca csoport már másodjára „költözött be” az erdei óvodába, viszont közösen ez volt első táborunk. A tábort megelőző héten a gyerekek boldogan mesélték élményeiket a tavaszi táborról, izgalommal várták a még számukra is ismeretlen őszi alkalmat. A gyermekek élményeit, emlékeit hallgatva jómagam is egyre jobban, izgatottabban vártam szeptember 21.-ét, hogy elfoglalhassuk faházunkat a Lauder Campingben.

Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk, így az előre jelzett esős, hideg idő helyett napsütéses, meleg időnk volt.

A tábor öt napig tartott, ez idő alatt a gyermekek közelebb kerülhettek a természethez, megtapasztalhatták mennyi csodálatos kincse van környezetünknek.

A gyerekek figyelmesen, érdeklődve hallgatták a természet hangjait, bogarásztak a fűben, fürkészték a fák ágait, bizakodva, hátha meglátnak egy-egy mókust, madarat.

A tábori élmények mellett nagy öröm volt a gyermekek számára, amikor környezetkímélő módon lovas kocsival látogattunk el a Körös völgyi Állatparkba. Az állatparkban idegenvezetés mellett ismerkedhettünk meg az állatok tulajdonságaival, életmódjukkal.

A természet közelségének, a friss levegőnek köszönhetően a gyermekek sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak voltak. A szabadban töltött idő elősegítette a gyermekek egészségének fejlődését. Még nagyobb hangsúlyt kapott a higiéniai szokások erősítése, ezzel is óvva a gyermekek egészségét.

Óvodapedagógus szemmel nagyon értékesnek, gazdagnak találtam ezt az öt nap erdei óvodát, ahol bővíthettük a gyermekek ismereteit, a környezethez való viszonyulásukat, természetszeretetüket. Közösen felfedeztük a természet által ránk hagyott értékeket és szépségeket, amely nem csak ismereteink bővítését segítette elő, hanem a szociális kapcsolatok szorosabbá válását is. Feladatunk, hogy a gyermekekben kialakítsuk ezen értékek megőrzésére, védésére irányuló igényt, hiszen csak így érhetjük el, hogy a természetszerető óvodásokból környezettudatos felnőttek váljanak.

Palyafári Fruzsina, Szamóca csoport

Mint minden évben 2015 szeptemberére is meghirdette őszi erdei óvodáját a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola, Gyakorlóóvoda, Bölcsőde.

Óvodás korban nem a gyermekek oktatása a cél, hanem a közvetlen tapasztalatszerzésen alapuló ismeretszerzés, erre kitűnő alkalmat biztosít a Lauder Campingben zajló őszi és tavaszi erdei tábor. A természet részeként, a természetes környezetükben figyelhetjük meg az élővilág csodáit. A több éve táborozó gyermekek már otthonról távcsővel, nagyítóval, térképekkel, növény- és állatvilág határozóval indultak neki a hétnek. Mi pedagógusok pedig bemutattuk számukra, hogyan kell megfigyelni a természet jelenségeit, változatos programokkal igyekeztünk a környezet szépségeire ráirányítani a figyelmet, és felejthetetlenné tenni számukra a hetet.

A Cseresznyébe járó gyermekek, már nagycsoportosok és mindenki tud már két keréken közlekedni, ezért a biciklik nem maradhattak otthon! Rögtönzött KRESZ pályánkat közösen alkottuk meg a gyermekekkel, ahol minden nap szakítottunk időt, hogy a helyes közlekedést gyakoroljuk az önfeledt kerékpározáson keresztül.

A tábor melletti Erzsébet liget élményszerző séták, falevelek, fakérgek, termések és egyéb a természet adta kincsek gyűjtőhelye volt, melyekből később tündérkertet építettünk és hajókat készítettünk, melyeket vízre bocsájtottuk a Kőrösön.

Az Arborétum, Mini Magyarország sem maradhatott ki, valamint a gyermekek nagyszülei által betekintést nyerhettünk az Oryza-Karex Kft Rizsfeldolgozó üzemének különleges életébe.

Rengeteg új ismerettel, információval gazdagodtak a gyerekek a hét során miközben a felszabadult játék, szaladgálás, fáramászás sem maradt el.

Végezetül Rousseau gondolataival zárom soraimat, amely hűen jellemzi erdei óvodánk mindennapjait:

“Tanítsd meg a gyermeket arra, hogy megfigyelje a természeti jelenségeket. … Tedd lehetővé a számára, hogy ne azért tudjon valamit, mert te megmondtad neki, hanem azért, mert ő saját maga rájött. Ne tanítsd neki a természetet, hanem hagyd, hogy felfedezze. … Mutasd meg neki a valódi dolgokat, hogy legalább tudja, hogy miről beszélsz neki.”

Martók Anita, Cseresznye csoport