Mindenszentek táján

Hét kölyök a régi „Eggyes” hetedik BÉ-ből gondolt egy nagyot s szerszámokkal a kézben nekiesett az akkor már évtizedek óta ápolatlan I. világháborús katonatemető bozótjának. Rendbe tették a magyar, román, szerb anyanyelvű bakák sírjait. Mit mondjak negyvenöt év távlatából? Azidőtájt ez nem volt szokványos dolog, hogy úttörő gyerekek merő civil elhatározásból tűnt idők magyar katonasírjait gondozzuk. Jól emlékszem, a kistemető végén még két fakereszt is porladt. Nem sejtettük, hogy a szarvasi rögök harmincnégy német és magyar fiú és apa csontjait is őrzik, akik ’44 októberében estek el Szarvas határában.

Emlékszem, azokban a napokban halt meg Károly nagyapám. Éppen az azóta felszámolt csepeli katonatemetőbe készült hősi halott Karcsi fia sírjához. Én mára más magyarok sírjánál tisztelgek. A kis kép azután tavaly nevezetes osztálytalálkozónk alkalmából osztályunk emlékkötetébe is bekerült. Az eredeti felvételt pedig lelkesen mutogattam gyönyörűséges indián nyaramon egy hajdani tengerkékszemű kisleánynak, aki azon az őszön került hozzánk Szarvasra Budapestről.

Lám-lám, a régi kép megmaradt az idő rostáján, az emlékek aranyával együtt. Azok így Mindenszentek táján évtizedek távlatából is felragyognak, amikor virágot viszek az öreg sírokra, katonáinknak.

Ülő sor: Szrnka Pál, Gyekiczi Pál, Molnár László. Álló sor: Benkovics Gábor †, Pusztai Mátyás, Sovány Mihály, Szenes János.