Bámul az utazó…

A múlt vasárnap Szentesről hazafelé tartva ottani temetőjárásunkból, a gyorsan aláhulló október sötétben megállapítjuk, hogy mindketten megszomjaztunk. Már jócskán elhagytuk a kanyarban évek óta bezárt „Villa Negra” sörözőt. Perceken belül Kajánújfaluhoz érünk. Az erdősáv mögül kikandukáló majorsági házsor – legalábbis annak tűnik – fényeivel szinte invitál. Bekanyarodunk. Legnagyobb csodálatunkra egy mini falucska rejtőzik a ritkuló őszi lombsátrak mögött. Egy kúriaféle valami téglafal mögött, ahol drótkerítés váltja a falat, bő tucatnyi óriás kuvasz csahol. A fal mögött kandeláberek. Ohó, 3-4 viszonylag rendezett utca is akad itt első látásra. Csalhatatlan felderítőösztönnel célozzuk meg a falucska „szívét”. Ráhibázunk. Egy nagyjából első látásra szocreál bisztró épülete köszön ránk kivilágított kirakatával. Ám a kirakat mögött hiába látunk vagy száz üvegpoharat, mellettük jó kétszáznyi házi savanyúság sorjázik.

– Kit keresnek az urak? – köszön ránk az udvarról egy középkorú asszony.

Olyan kocsmárosféle. Tetejébe még főzőcskél is valamit az udvari katlanban, ahogy látjuk.

– Ja, büfét, kocsmát itt nem találnak, megszűnt – sajnálkozik Iván kérdése után. – Viszlát!

– Szép estét kívánunk!

– Na, majd az ecseri majorban iszunk egyet – mondom elinduláskor.

Ez a major Árpád-kori templomromjaival, tanyai boltjával és csehójával számomra egész emlékfüzért hordoz. Természetesen évekkel ezelőtt Ivánnal is szerettünk ide betérni, kézműves csokiroládra, füstölt kolbászra és hasonlókra, vagy egy üdítőre. Nem beszélve a tűnt idők buszos vagy kerékpáros túráiról. Ezúttal Iván kizökkent retro hangulatomból.

– Azt már két éve bezárták.

Tényleg, ahogy elhaladunk a kockaházas major mellett, balladai sötétség a bolt és a kocsma helyén. Maradna még a néhai Veresháza majorja. Ott utoljára a ’90-es évek elejéig működött vendéglátás. Rég megszűnt. Így marad az októberi sötét.

Cserebökénynél még megmutatom a hajdanvolt Lőrinc kocsmát, mesélek a régi kákai bolt fénykoráról. Elhagyjuk Káka-fok szivattyútelepét. Ránk világol ugyan a Gyöngyhalász – alias Pljesovszki-kocsma – ajtaja, de már hazaérünk, kár lenne megállni.

Mindenesetre tanulságos ez a harminc kilométer is. Az egykoron virágzó tanyavilág Szarvas és Szentes között – Szentes alatt még a ’80-as években is ragyogó felszereltségű iskola virágzott – végóráit éli. Se bolt, se kocsma.

Egykori iskolaépület

Juhász Gyulával élve már azt se lehet mondani, hogy „a bort megisszák, az asszonyt megverik”. Amit két világégés fosztogató, kóborló katonái nem tudtak itt megtenni, a modernizáció megtette. Valójában az a szomorú a tanyai kisboltok, kiskocsmák halálával: az európai emberélet lett itt szegényebb.