FRISS
Emléksorok Judit Nővérről
Van, hogy nem látom tisztán, de megérzem a bajt. Jövök haza az akkor még enyhe novemberi estben, s órák óta a Te kórházi osztályod jár az eszemben. A gyilkosság híre óta motoszkál bennem valami félelem, egy másik nővér, Krisztina arcával együtt.
Itthon döbbentem hallgatom a megfellebbezhetetlent: Te voltál az eszeveszett bosszú áldozata! Valószerűtlennek tűnik minden. Kétszer találkoztunk mindösszesen, először azon az estén, amikor Anya felkerült a belgyógyászatra. Egy másodperc alatt sugárzott belőled a határtalan jóság, a vidámság és a betegek iránti alázat. A nehéz, embert próbáló tizenkétórátok után se hagyott el az optimizmusod és jókedved. “Ennyit megengedhetünk magunknak a műszak végén” – mondogattad. Másodszor – fájdalom, egyben utoljára az életedben – két nappal halálod előtt segítettél Anyának, de mondhatom, mindenkinek. Hivatásod magaslatán is a betegek szolgálatának tekintetted a munkádat. Csak az égiek a megmondhatói, gyógyító-segítő kezed hány száz – általad is ápolt – beteg emlegette akár hónapok múltán is hálatelt szívvel. Dicsérve angyali emberségedet.
Lám, egy égi belosztályon Te hiányoztál az angyalok közül. Bevégeztetett. Az értelmetlen és könyörtelen vég gyógyító pályafutásod életed virágában, 48 évesen eltörte.
Gyászol Nagymágocs, gyászol Orosháza, a Kórház, minden kollégád és elsirat minden beteged. Jól tudom, mindez nem oltja, legfeljebb az idők múltával töredékében enyhíti Szeretteid mérhetetlen mélységű fájdalmát. Ha enyhíti valaha is. Gyógyító kezed és segítő emberséged emléke legyen áldott! Mindörökre.