Multikulti?

A vegyes korú és nemű népvándorlókkal csupán félig telt modern Mercedes nagy sebességgel haladva megállás nélkül, egy szuszra Budapestre ért. A korán sötétedő decemberi délutánon a rózsadombi Fityfiritty utcában leparkolt egy szegfűpirosra mázolt emeletes villat előtt. A foglalkozási ártalom folytán kissé megpúposodott hátú szlovén sofőr, Sebabcsicsa Milán hosszan csengetett a fekete, kovácsolt vaskapunál. A közelben ólálkodó harcias őrző-védő ebek egymással versengő vad csaholással jelezték az idegenek érkezését…

Kis idő múltán a videós kaputelefonon csípős női hang szólalt meg:

– Kicsodák maguk és mit akarnak?

– Én sofőr vagyok, kezicsókolom – felelt a pilóta ékes magyar nyelven. – Migránsokat hoztam a nyakába. Volna szíves befogadni őket?

– Jesszuszom! – sopánkodott a női hang. – Valódi menekülteket hozott? Ó, drága jó lelkek, hányan lennének?

– Volnának vagy húszan.

– Ó, de kellemes meglepetés! Csak sajnos az arab tanárnőm már elment. Hogyan fogok társalogni velük?

– Semmi pánik, asszonyom – mondta Sebabcsicsa. – Ezek mind egy szálig beszélnek magyarul.

– Ó, de aranyosak. Megszakad a szívem a gyönyörtől – visított a nő. – Elzáratom a kutyákat és nyitom a kaput.

A megszakadt eszmecserét követően a holtfáradt sofőr karlegyintésére egy fekete csadoros matróna vezetésével lelkes igyekezettel szálltak le az európai honfoglalók és jóbarátnője és elvtársa, Erkel Melinda, a Kvóta Kiagyaló és Elosztó Titkos Társaság európai főügynöke fogadta. A megátalkodott úrihölgy okostelefont tolt a körben álló vegyes társaság orra alá.

– Nos, hölgyek-urak, ki óhajt egy szelfit szerény személyemmel?

A vendégek a példa nélküli sugallatra válasz nélkül, szégyenlősen, pirult arccal padlóra sütötték tekintetüket…

– Néhány pillanatnyi türelmüket kérem – törte meg a kínos csendet negédes mosollyal Nevadai Aliz. – Azt hiszem, itt a napi ötödik ima ideje. Kéretem szolgáimat, Alit és Lalit, cipeljék ide nyomban az összes imaszőnyeget…

– Ó, kérem, ne tessék ilyennel fáradni – tiltakozott a csadoros matróna. Jól begyakorolt intim mozdulattal letépte magáról az iszlám reverendát, s összegyűrve dobta egy szemétkosárba.

Mielőtt a látványtól sokkos állapotba került két pozicionált hölgy magához tért volna, a vedlett matróna sötétkék apácaruhában bókolt előttük. A váratlan sokkhatásból Erkel Melinda tért észre először. Kissé csalódottan fordult a vénséghez.

– Valld be őszintén, szentséges asszony, hogy ti valamennyien a damaszkuszi útról származó szíriai keresztények vagytok…

– Tévedés habbal – felelték a csoporttagok szinte egyszerre. – Elvileg még hithű iszlámok vagyunk. Csupán a mielőbbi integráció érdekében ismerkedtünk meg az Önök vallásával és tanultunk meg magyarul, mivel mi itt szeretnénk meghúzni magunkat és nem vágyunk a jóléttől pukkadozó Germániába, mint számtalan pénzéhes sorstársunk.

Ismeretlen társaikat megszégyenítő hangnemben beszéltek a magyarpárti jövevények. Ócsárló szavaik hallatán Erkel Melinda és Nevadai Aliz tátott szája szinte megmerevedett. Mindenre számítottak, de ekkora beilleszkedési készségre még soha…

A magát apácává varázsolt trottyos asszony a kínossá vált csendben jobb karját felemelve szónoklatba kezdett.

– János Pál pápátok elhíresült szavait idézve arra kérlek titeket, jóságos hölgyek, hogy „ne féljetek”! Saját szemeitekkel fogjátok látni és füleitekkel hallani, hogy az elkövetkező években sáskajárás módjára akárhány millióan is szálljuk meg Európát, a helyi, ősi nemzeti szokásokhoz és kultúrához messzemenően alkalmazkodunk és tapodtat sem kívánjuk megváltoztatni… Kanos ifjaink nem erőszakoskodnak majd miniszoknyás gyermeklányokkal, mint Finnországban tevé néhány elvetemült afgán kamasz… A földigiliszta alázatosságával viselkedünk úton-útfélen. Boldog örömmel mindent megeszünk, amit az őshonosok jó szívvel elénk tálalnak. Még az eddig utált disznópecsenyén, májas hurkán és füstölt kolbászon is vidáman elcsámcsogunk…

Cinkosan kacsintott a hadrafogható korú legények felé:

– Így lészen-é, fiúk?

– Így lészen, öreganyám – felelték kórusban a szekrényvállúak.

Ezután egy szőrös nyakú sakia prédikátor vette át a szót:

– Akkor hát nincs más hátra, testvéreim az Úrban, mint hogy közösen elmondjuk a hiszekegyet, majd magasra emelve a magyar lobogót eldaloljuk a Himnuszt…

2020-at mutatott a naptár. Szakadt ponyvával takart rozoga tehergépkocsi állt meg egy meredek erdőszéli makadámúton. Gúvadt tekintetű, rőtszakállas hústorony dugta be fejét a szétrántott ponyvanyíláson. Ahogy tele szájjal rárikkantott a platón kuporgó férfiakra, magyar tudásánál csak a keresztbe nőtt, szuvas, kopott, sárga fogai voltak gyalázatosabbak…

– Kiugra-bugra, konok, gyaur kutyabanda! Itt a muszlim átnevelő tábor, Sopronkőhida…