Kirándulás Déván

Az idén pedig rajtunk, a 9. A és B osztályon volt a sor, hogy részesei legyünk Déván a megemlékezésnek, majd megismerkedjünk testvériskolánkkal és a tanulmányi osztálykirándulás keretében több erdélyi nevezetességgel is.

Március 15-én indultunk az iskola elől, legtöbben elég fáradtan a korai időpont miatt, de erre mindenképpen szükség volt, hogy időben odaérjünk Dévára. Az utazás sokakat fellelkesített, mások a koránkeléssel elvesztett órákat próbálták kialudni, de ez szerencsére nem okozott gondot a közel hat órás úton, és így mire megérkeztünk, mindenki formában volt. Az első állomásunk a temető volt, ahol az ünnepséget tartották; itt elhangzott több helyi vezető beszéde, akik mind szívélyesen üdvözöltek minket is, egy kórus énekelt, mi egy verssel járultunk hozzá a megemlékezéshez, majd a koszorúzás következett. Az ünnepség után utunk egyenesen Déva várához vezetett, ahová a Siklóval jutottunk föl. Sajnos a felújítás miatt nem mehettünk egészen az épület tetejére, de így is gyönyörű látványban lehetett részünk, beláttuk az egész várost, Eszter néni pedig megmutatta a fontosabb tudnivalókat, a kollégium helyét, hogy hol a fürdő, hol fogunk a továbbiakban sétálni, és földrajzi ismereteinket is bővítette. Innentől kezdve a csoport kettévált, egyik fele az élményfürdőt választotta, mi többiek pedig sétára indultunk. Mikor újból együtt volt mindenki, már a Téglás Gábor Elméleti Líceum volt a cél, hogy elfoglaljuk a kollégiumi szobáinkat, és megvacsorázzunk a menzáján. Ezután még lehetőség nyílt szabad foglalkozásra, focizásra, röpizésre az iskola műfüves pályáján, beszélgetésre, társasjátékokra a szobákban, majd „takarodó” után a beszélgetés a szobákban folytatódott, és a jó társaság, szórakozás miatt az alvás igen későig tolódott.

Másnap rögtön reggeli után nekivágtunk az aznapi programunknak. Már az első úticél is különlegesnek bizonyult: Sarmisegetusára – azaz Várhelyre – látogattunk el, mely egy ókori, római város feltárása, melyhez múzeum is tartozott. Mindkettőn az igazgató úr kalauzolt végig minket – a múzeumban a római életmódról és hadseregről tudtunk meg sok újdonságot, a romok között megismerhettünk ókori római épületekkel és azok funkciójával.

A „rendhagyó történelemóra” után áttértünk a testnevelésre: Kolz várához indultunk, ahol elég nehezen küzdöttünk meg a feljutással, az olykor csúszós, meredek és fárasztó erdei úton, de felérve már megállapíthattuk, hogy megérte, ugyanis nagyon szép kilátás nyílt a Retyezát csúcsaira, amit mindenki meg akart örökíteni. Mikor leértünk, a sétától kifulladva a patak mellett telepedtünk le ebédelni, majd a rövid pihenő után továbbindultunk, hiszen még egy programot terveztünk aznapra. Vajdahunyad vára kötelező célpont minden erdélyi látogatás alkalmával, mi is ezzel koronáztuk meg a második napot. Bevásárlás után visszatértünk a szállásra, ahol ismét szabad elfoglaltság várt minket, majd a szobákba visszavonulva, a nap kimerítő sétáinak hála elég hamar elálmosodtunk.

A harmadik nap reggelén összepakoltunk, és minden csomagunkkal szálltuk buszra, ugyanis az iskolába már nem tértünk vissza. Megkezdődött a hazafelé vezető út, de ezt kevésbé éreztük hosszúnak, mint az oda utat, hiszen háromszor is megszakítottuk érdekes látnivalókkal.

Első állomásunk Brádon a világhírű ásványtani kiállítás volt, vagyis az „Aranymúzeum”. Itt megtekinthettük az aranyérc bányászat csodáit, illetve a közel 2000 ásványt, amelyek közül sok szebbnél szebb kristály formában volt látható.

Ezután a Medve-barlangnál álltunk meg, mely egy 1975-ös bányászati robbanáskor felfedezett cseppkőbarlang, nevét pedig a benne fellelhető ősmedve maradványokról kapta. Eszter néni elmagyarázta a karsztosodás folyamatát, új ismereteinket pedig máris felhasználhattuk az szebbnél szebb cseppkövek megfigyelése közben. Az barlangban megtett rövidke út után még volt lehetőség szuvenírek vásárlására, majd visszaszálltunk a buszra és folytattuk az utazást.

A kirándulás végén jártunk már, mindenki kifáradt, és bizonyára sokan már legszívesebben végigaludták volna a hátralévő órákat, így kicsit kedvtelenül szálltunk le az utolsó állomásnál, Nagyszalontán. Ez az érzés azonban gyorsan elpárolgott, mikor az Arany János Múzeum igazgatója belekezdett az idegenvezetésbe; az interaktív előadás felélénkítette a tömeget, és szórakoztató is volt, hiszen már az első percektől egy közülünk választott, kinevezett igazgató kísért minket az épületben, a történetek bemutatásához pedig szintén közülünk került ki és kelt életre Petőfi, Arany, Szendrei Júlia, Ercsey Julianna és az Arany házaspár fia, Arany Lacika is.

Ezután már tényleg nem volt más hátra, mint az utazás – miután sikeresen átléptük a határt, már csak megközelítőleg másfél óra volt hátra, és hazaértünk – kimerülten, de rengeteg élménnyel, és szép emlékkel.

Korompai Virág Anna 9. B