Hétfői versünnep

Nem csak a jelentősen megkarcsúsodott Vers a víz fölött ezen évadbeli produkcióira gondolok (a mostanin kívül mindösszesen Bartus Gyula Jászai-díjas illetve Tomanek Gábor-Nagy Erika színművészek tartottak ki ezen műfajnál), de az utóbbi évek távlatából mérve is emlékezetes volt a hétfő. Annak ellenére, hogy a nagyérdemű kissé elbizonytalanodva az évadvégi változásoktól szerény létszámban volt jelen. De ez a „szerény létszám” kőszínházi összehasonlításban tisztes háromnegyedes házat hozott volna. Akik ott voltunk, ünnepelhettük a magyar irodalmat, a tiszta emberszó valódiságát. A Délvidék, ha úgy tetszik, a Vajdaság két Radnóti-díjas kiválósága, Tóth Péter és Hajvert Ákos hoztak több tételben fűszerezett lenyűgöző válogatást – komplett versdrámai szerkesztésben és előadói felfogásban – a magyar költészet gyöngyszemeiből. Összeállításuk a Nem mondhatom el címet kapta kézzelfogható módon, mert az egész – a közepén egy előadóművészi bravúrstiklivel, Arany Walesi bárdok balladájával megbombázott – kompozíció Karinthy Előszavából született meg, visszatérő motívumként ebből virágzott ki az est folyamán. Mondanom se kell, már az első filmbejátszás zenei alapja, a Carmina Burana részlet szíven ütötte a közönséget. S fájdalmasan szép volt hallani második zenei tételként Beethoven Örömódáját, amely nem más, mint a néhai Habsburg Ottó által is megálmodott közös Európa Ház himnusza, az Európai Unió himnusza.

Maradva a nemesen veretes irodalmi tartalomnál, hallhattunk itt egyebek közt mesterien egybefűzött Kosztolányi, Petőfi, József Attila, Radnóti gondolatsorokat és másokét is. Így a két valódi művész szerénységű versmondó nagyságnak menet közben is kijárt a nyíltszíni taps, illetve a vastaps a verses örömest végén. Mindent együttvéve, köszönet a két csupaszív művésznek, hogy tényleg igazgyöngyöt hoztak. Verseik hallgatása közben figyeltem egy-két rajongói arcot. Volt, aki imádkozott, volt, akinek a szemén csillagok fürödtek. Hosszú idő után először éreztem a Körös semmihez nem hasonlítható illatát. Közben a két művész így épített fel versekből egy ünnepet. Köszönöm.