Felhívások, Közlöny

XIV. Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő

Hagyománnyá vált immár, hogy a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Őszirózsa néven ismert természetvédelmi vetélkedőt hirdet a térség általános iskolák felső tagozatosai számára.


XIV_Oszirozsa_term_vet_KMNPI_2017

A tavalyi évhez hasonlóan a verseny három fordulós lesz. Ennek első fordulója mindig írásbeli anyag, melynek megoldása és beküldése után a nyolc, legtöbb pontszámot elért csoport vesz részt. Az ide bejutó csapatokat április 10-e után a megadott elérhetőségeken értesítjük.

A második forduló a Föld Napja alkalmából kerül megrendezésre.

Helyszín: Biharugra, Bihari Madárvárta

Időpont: 2017. április 21-én 10.00

Innen az első öt helyezett jut tovább a döntőbe, aminek megrendezésére az „Állatok Világnapjához” kötődően október 6-án 9.30 órakor kerül sor Dévaványán, a Réhelyi Látogatóközpontban.

A versenyre 3 fős csoportok jelentkezését várjuk, egy iskolából akár több csoport is nevezhet. 

A feladatlapon kérjük feltüntetni a csoport tagjainak a nevét, az általános iskola nevét és címét, illetve egy telefonszámot vagy e-mail címet a kapcsolattartó nevével ellátva. A nevezési díj befizetése a helyszínen történik, melynek összege  300 Ft/fő – vagyis 900 Ft/csoport

A feladatlap anyaga innen letölthető.

BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2017. április 10.

A feladatlapokat a következő címre kérjük visszaküldeni:

  • Postacím: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Réhelyi Látogatóközpont, 5510 Dévaványa, Réhely

vagy

  • E-mail: rehely@kmnp.hu

Bővebb információ a +36 66 483 083 és a +36 30 445 2409 telefonszámokon vagy a rehely@kmnp.hu címen kérhető.

Sikeres felkészülést és versenyzést kívánunk!