FRISS
Idén kilencedik alkalommal, 2018. március 24-én került megrendezésre a Kárpát-medencei Tehetségnap.
Folytat …Interneten és a verseny napján, a békéscsabai helyszínen is lehet jelentkezni a népszerű vetélkedőre. A családok mellett az iskolák is nyerhetnek.
Folytat …Projektzáró Szarvason március 21-én.
Folytat …Közel kétmilliárd forintból fejlesztette termelését a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt., a cég az IKEA egyik lámpacsaládjának kizárólagos gyártójává válik a projekt révén – tájékoztatott az MTI.
Folytat …A Nemzetgazdasági Minisztérium 2018. január 6-tól 5 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdetett a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő beruházásainak támogatására (NFA-2017-2-KKV).
Folytat …Nagyszombaton a bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójára került sor Mezőhegyesen.
Folytat …A hosszú hétvégén is akadt dolguk a mezőtúri tűzoltóknak.
Folytat …A Városi Könyvtárban olvasható legfrissebb könyvújdonságokról olvashat az alábbiakban.
Folytat …Sok munkát adott a tűzoltóknak az erős szél vasárnap: elsősorban kidőlt fákról, letört ágakról érkeztek bejelentések – tájékoztatott az MTI.
Folytat …Hétindító rövidhírek Szarvas közeljövő- és közelmúltbeli történéseiből.
Folytat …