FRISS
A múlt csütörtökön már kora este indult az élet a Szarvasi Vízi Színház világot jelentő deszkáin.
Folytat …A Békéscsabai Jókai Színház dalos pacsirtái közül egy imponálóan tehetséges, robbanékony és kiemelkedő énektudású páros: Gulyás Attila és Csonka Dóra lépett színpadra. Estjük stílszerűen az Egy szoknya, egy nadrág címet kapta.
Folytat …Azt szeretem a József Attila csapatában, hogy minden alkalommal hamisítatlan pesti fílinget hoz magával Szarvasra.
Folytat …Telefonos csalás áldozata lett egy békési nő, akitől adategyeztetés ürügyén csaltak ki több százezer forintot.
Folytat …Mezőtúron is felhívták a fesztiválozók figyelmét a megelőzés fontosságára.
Folytat …Európa eddigi legrégebbi – a Kr.e. 5600-5400-ból, azaz a középső újkőkor elejéről származó – faszerkezetes kútjára bukkantak Tiszakürt határában a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei, akik az M44-es út nyomvonalán egy hét és félezer éves neolit, azaz újkőkori település feltárásán dolgoznak – tájékoztatta az MTI-t az ásatásvezető régész.
Folytat …Lopás miatt kért rendőri intézkedést egy férfi 2018. július 27-én, 19 óra körül Szarvason.
Folytat …Két autóst és egy motor vezetőjét állították elő a rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt Békés megyében. Egyikük balesetet okozott. A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy az ittas vezetés fokozza a balesetveszélyt.
Folytat …Szombat délelőtt a jövő heti NB3-as rajtra készülő Hódmezővásárhely csapatát fogadtuk hazai környezetben.
Folytat …Mindenki számára fontos az elismerés, mert megerősítést ad abban, hogy amit teszünk, azt helyesen tesszük, mások javát szolgálva. Különösen „súlya van” ennek a pedagógusok számára, mert nem kisebb feladatuk van, mint a jövő generációjának nevelése.
Folytat …