FRISS
A Szülő-Suli program emlékezetes napjaként fogjuk számon tartani 2018. december 5-ét. Harminc gyerek, három kísérő tanár: Sándor Márta, Varsányi Gyuláné és Sztrehovszki Katalin és harmincnyolc felnőtt indult Csongrádbokrosra, Karácsonyfalvára.
Mielőtt a Mikulással beszélgethettek a gyerekek, felülhettek a Manó Expresszre, bemehettek az udvaron álló manóházakba, borítékot díszíthettek, amibe a Mikulásnak szóló üzenetet tették, valamint meghallgathatták a terepasztalon feléledő mesét a szeretetről és a család varázslatos erejéről.
A csengő hangjára a gyerekek beléphettek a Mikuláshoz. Vidám beszélgetés következett, számos szelfi és csoportkép készült. A Mikulás komoly szavait is figyelemmel hallgatták a gyerekek, és végre is hajtották az utasításait. „Csukjátok be a szemeteket, míg csengetek! Gondoljatok erősen arra, amit igazán szeretnétek, és akkor megvalósul!” Még hozzátette, hogy ha otthon is gyakoroljuk ezt, akkor egész biztosan valóra válik minden, amire vágyunk. Ez volt a Mikulás ajándéka.
Mindenki ezzel a szép üzenettel érkezett az ebéd színhelyére, a Levendulafarmra és a Vándor Tanya Étterem és Panzióban frissensültet fogyaszthatott. A levendula jegyében berendezett étterem terített asztalain levendula limonádé várt minket.
Az ízléses környezet, az udvarias fogadtatás, a finom ebéd mindenki számára emlékezetessé tette a Csongrádbokrosi kirándulást. Mindenki jól érezte magát. Máig emlegetjük a nap eseményeit, számunkra aznap megtörtént a csoda.
Sándor Márta
mentor