Hírforgó

Sajtótájékoztató: tíz év sikertörténetéről

A Szeparéban kedden tartott sajtótájékoztató valamennyi megszólaló résztvevője egyöntetűen sikertörténetként értékelte a Szarvasi Vízi Színház 2011-es nyitánya óta eltelt időszakot.


A tájékoztatón jelen volt Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Babák Mihály polgármester, Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, dr. Szabó Károlyné, a Magyar Teátrum Kft. ügyvezető igazgatója, Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója, dr. Dósa Zsuzsa művészeti igazgató, Földesi Zoltán korábbi önkormányzati képviselő, kulturális főtanácsnok, Baginé Tóth Erika, a Városi Értéktár Bizottság elnöke, jelen sorok írója, de eljött a Cervinus Teátrum és a Vízi Színház életéhez szorosan kötődő dr. Melis János címzetes főjegyző és Varga Viktor főrendező is.

A sajtótájékoztató egészét házigazdaként Csasztvan András igazgató moderálta, aki az alábbi igen beszédes szakmai-statisztikai összefoglalót is készítette.

Szarvasi Vízi Színház
10 év – a számok tükrében

Közép-Európa szívében, Békés megye kapujában új szabadtéri játszóhely született 2011 júniusában. Szarvason, a festői szépségű Holt-Körös partján egy különleges atmoszférájú, közel 1100 ember befogadására alkalmas színházat adtak át.

A Szarvasi Vízi Színház Magyarországon egyedülálló építészeti megoldásként egy finoman stilizált várkastély, mint díszlet és egy amfiteátrum szelíd ötvözeteként épült fel új gyalogos fahíd szomszédságában. Ez a színpad egyfajta összművészeti játszóteret kíván biztosítani a hazai és a kárpát-medencei színjátszásnak. A Szarvasi Vízi Színházat szakmai együttműködési megállapodás keretében a tulajdonos, a Cervinus Teátrum Művészeti Nonprofit Kft., valamint szakmai üzemeltetésében partner Magyar Teátrumi Társaság Közhasznú Nonprofit Kft. üzemelteti. Mindezt a Békéscsabai Jókai Színház műszaki, szakmai közreműködésével valósítjuk meg.

Minden év nyarán a Magyar Teátrumi Társaság – melynek 73 tagja van, köztük a Nemzeti Színház, Magyar Állami Operaház – 23 tagszínházának műsoraiból kerül a Szarvasra érkező közönség elé 70-80 napon keresztül változatos művészesti eseménysor:

  • különböző műfajú színházi előadások,
  • táncszínházi produkciók,
  • operaelőadások,
  • zenei koncertek,
  • irodalmi estek,
  • gyermek- és ifjúsági programok,
  • pódiumelőadások.

Az előadások fele belépőjegyes, átlagban 70-80%-os teltházzal.

A többi pódium előadás ingyenes, itt a nézők száma becsült értéken alapszik:

  • 2011: 29000 fő
  • 2012: 35000 fő
  • 2013: 38000 fő
  • 2014: 44000 fő
  • 2015: 48000 fő
  • 2016: 50000 fő
  • 2017: 51000 fő
  • 2018: 53000 fő
  • 2019: 54000 fő
  • 2020: 32000 fő

Az épület műszaki, szakmai üzemeltetése fenntartói támogatást nem igényel, eltartja önmagát. A Vízi Színház turizmust gerjesztő hatása kimutatható a szarvasi vendégéjszakák növekedésében, valamint más szolgáltatások igénybevételénél: Arborétum, Mini Magyarország makettpark, Körös-Maros Nemzeti Park, vadaspark, Vízi Színház, sétahajó, gyógyfürdő, kerékpár-, vízitúra és lovastúra útvonalak jól kiegészítik egymást.

A Vízi Színház és a fahíd épületegyüttese remekül illeszkedik a páratlan szépségű Holt-Körös környezetéhez. A vízi színház Magyarország egyik leglátogatottabb nyári szabadtéri színházává vált, látogatottsága messzemenően meghalad minden várakozást.

Június közepétől augusztus végéig minden este színházi szünnap nélkül 70-75 nagyszínházi, „Vers a víz fölött”, „Tánc a víz fölött”, „Szarvasiak a víz fölött” vagy pódiumszínházi előadás alkalmával évente már több, mint 40-45 ezer látogatója volt a Szarvasi Vízi Színháznak.

  • Előadásszám: 722 – melynek a 46%-a ingyenes előadás volt,
  • Nézőszám: 434 ezer – melynek több mint a fele vidéki,
  • Legtöbbet játszott előadás: Békéscsabai Jókai Színház: Monte Cristo grófja,
  • Nyitó koncert: 2011. június 4. – Csík Zenekar, akik majdnem minden évben visszatérők,
  • A legtöbb előadást adó társulatok: 1. Békéscsabai Jókai Színház – 78 előadás, 2. Cervinus Teátrum – Szarvas – 54 előadás, 3. tagszínházként az ExperiDance – 18 előadás.

A Magyar Teátrumi Társaság tagszínházai közül 23 különböző színház előadásait láthatta a közönség. A legtöbb színház visszatérő vendég.

10 év során több mint 80 díjat ítélt oda a társadalmi zsűri.

Az épület 2015-ben a Magyar Ingatlanszövetség különdíjában részesült.

Az elmúlt 10 év során 110 milliónyi fejlesztés épült be az objektumba EMMI támogatásal.

– Az utóbbi tíz év bizonyította a Szarvasi Vízi Színház létjogosultságát – hangsúlyozta Babák Mihály polgármester.

Fekete Péter államtitkár a mindmáig országosan egyedülálló szarvasi példáról beszélt a széles alapokon nyugvó együttműködés kapcsán. Mint megfogalmazta: az ország bármely pontjáról nála érdeklődő polgármesternek azt szokta javasolni, jöjön Szarvasra és nézze meg az itt kialakított modellt.

Dr. Szabó Károlyné kifejtette, hogy mind ő maga, mind a Magyar Teátrum tagszínházai csodaként tekintenek a Szarvasi Vízi Színházra.

Seregi Zoltán igazgató kiemelte, hogy évről-évre jókais kollégáival örömmel érkeznek Szarvasra, érezve a közönség imádatát.

A Cervinus Fesztivál indulásáról jelen sorok írója mondott egy-két gondolatot, megidézve a mára égi társulatot erősítő Gergely László emlékét és a Jókaival kezdetektől fogva szoros együttműködést.

Dr. Dósa Zsuzsa művészeti igazgató a szlovák színházi jelenlét meghatározó voltáról is beszélt, valamint a Vízi Színház turisztikai vonzerejéről.

Földesi Zoltán a korábbi évtizedek tevékeny közéleti résztvevőjeként hozzászólásában egyebek közt a két évtizeddel ezelőtti önálló szarvasi színházi lét születésére is visszatekintett.

Baginé Tóth Erika pedig egy valóságos örömhírt jelentett be, mely szerint a Szarvasi Vízi Színház bekerült a Békés Megyei Értéktárba.

Végezetül Csasztvan András igazgató érzékeltetve a nap Szent Mihály voltát, a Cervinus Teátrum nevében stílszerűen Cervinus tortával köszöntötte Szarvas polgármesterét.

Az elmúlt tíz évad egészét is köszöntő parti közepette a jelenlevő újságírók magukhoz vehették azokat a színes és gazdag tartalmú szóróanyagokat, amelyek az idei rendkívüli nyári évad után a rendkívüli körülmények közt elindult 2020/2021-es színházi évadot érzékeltetik.