Kézilabda, Sportsarok

Készül az NKK az új szezonra

A 2020/21. évi bajnokságban VII. helyen végzett Szarvasi NKK július utolsó hetében egy hetes edzőtáborozással kezdte a felkészülést a 2021-2022-es bajnokságra.


A klub valamennyi játékosa a serdülőktől a felnőttekig részt vett az összetartáson, ahol a napi két edzés mellett egyéb kikapcsolódással töltötték a hetet. A továbbiakban heti 3 alkalommal van foglalkozás.

A keretben történt változásokról és a további programról Száva Flórián edző tájékoztatott.

– Két játékos távozott a 7. helyen végzett keretből. Szabó Tünde visszavonult, Óvári Zita Szolnokon folytatja pályafutását. Új-régi játékos Pap Zsófi és Balog Vanessza, ők korában is voltak a klub játékosai. Szülés után újra beszáll Hajdú Andi és az ősszel súlyos sérülést szenvedett Kovács Brigitta is edzésbe állt. Az ifjúságiak közül is többen a felnőtt keret tagjai lettek. A szeptember 15.-i nyitányra edzőmérkőzésekkel készülünk, így a gyomaendrődi gárdával oda-vissza játszunk. Szeptember 6-án Gyulán 4 csapatos tornán veszünk részt. Szeptember 10-11-12-én háromnapos összetartás lesz a felnőtt és ifi keret részére. A bajnokság nehéznek ígérkezik, mivel a felkerült Deszk és Orosháza II. jó játékerőt képvisel. Cél az átszervezés alatt álló NB II-ben maradás.

Az NB II női. dél-keleti csoportba az alábbi csapatok nyertek besorolást: Bácsalmási PVSK, Csorvási SK, Deszk SC, Gyomaendrődi NKSE, Gyulasport, Hódmezővásárhelyi LSE, Kecskeméti NKSE, Kézilabda Szeged SE, Mezőtúri AFC, Orosháza NKC U.22, Szarvasi NKK, XVI. ker KMSE Bp.