Hírforgó, Képgaléria, Média

Az Akácember koronázta az évfordulót

Szombat estére a Szarvasi Vízi Színház és környéke került a Szarvas 300 programsorozat középpontjába.


A Turul kerthelyisége már a színházi előadás kezdete előtt megtelt önfeledt ünneplőkkel. Mintegy koronájaként az idei Városnapnak, a Cervinus Teátrum bemutatta a Gulyás Levente-Pozsgai Zsolt szerzőpáros 2011-es Tessedik musicaljének romantikus ihletésű új változatát. Mindezt az évfordulós díszbemutatóra érkezett nagyérdemű nagy érdeklődéssel figyelte és a finálénál kitörő lelkesedéssel ünnepelte. A feldübörgő tapsvihar végén ezúttal nem a Vízi Színház megszokott – egyben utolérhetetlen – miliőjében, a bástyafokról röppentek fel a rakéták. Mintegy negyedórás kivárás után a manapság MATE-ként ismert hajdani DATE Főiskolai Kar magasából szárnyalt csaknem tíz percen át a jeles ünnepet köszöntő fényeső. A nem mindennapi látvány élvezetében minden bizonnyal azok jártak legjobban, akik a Szeparé melletti gyepes rézsűre húzódtak, közvetlenül a vízpartra. Ott a tűzijáték félidejétől maximálisan érvényesült a folyamatosan magasra lőtt rakétazuhatag térbeli kupola-hatása.

A tűzijáték után a tömeg egy része megszállta a Turul összes helyiségét, egy része hazaindult, míg más hányada az otthonokból, üdülőkből, táborokból akkor startoló ifjakhoz csatlakozva a Templom térre igyekezett. Ott a vigadni vágyók örömére hajnal egyig az Első Emelet együttes szaggatta a húrokat. A koncert után pedig egy hajnali háromig tartó forróbbnál is forróbb hangulatú diszkós buli vette kezdetét.

* * *

Fenti esti vigalmi eseményeket az eredeti tervek szerint délután háromtól szekeres-hintós gyalogfelvonulás előzte volna meg a Kossuth téri grundtól a Kossuth utcán végig Tessedik templomáig. Tekintettel az országos hőségriadóra, a szervező Cervinus Teátrum bölcsen lemondta a felvonulást. Abban az időpontban a környékről már egyre-másra érkeztek a hírek extrém tűzesetekről. Például Mezőtúr határában tűzvihar miatt Nagylapos-Kétpó között vágányzárat rendeltek el, míg a környék összes tűzoltó egysége a tűz megfékezésén fáradozott. Szolnokon tehervagon lobbant lángra, Karcagon pedig a Tokaj InterCity mozdonya gyulladt ki. Így érthető módon tényleg bölcs dolog volt a Kossuth utcai felvonulás elhalasztása, mivel ott már az adott időpontban a hőség kohászati állapotokra hajazott.

* * *

Ezen körülményektől eltekintve az Ótemplom tornya alatt az ünnepi események már a hagyományok jegyében peregtek, Nádházy Péter és Boronyák Gergely színművészek és Mótyán Tibor díszpolgár közreműködésével. Volt szerződésmegújítás, újbéli aláírás és a krónikákból jól ismert Harruckern féle telepítés összefoglalója is. Mindez már Harruckern János Györgynek az évfordulóra a torony alá telepített szobra jelenlétében történt.

Ezt követően hálaadó ökumenikus istentiszteletre került sor Lázár Zsolt esperes, Zahorecz Pál nagytiszteletű és Imre atya szolgálatával az Ótemplom több évszázados falai közt. Frankó Anna, a Szarvasi Szlovák Önkormányzat elnökasszonya eleget téve megtisztelő feladatának, a 300 évvel ezelőtti letelepedés és annak máig ható jelentőségét hangsúlyozta.

– Hálával tartozunk Istennek és elődeinknek örökségünkért és életünkért – mondotta ünnepi beszédében Babák Mihály polgármester. Városunk első embere beszédében a történeti hűség jegyében megfogalmazta, hogy Szarvas 300. születésnapja valójában az újjászületésünk napja, mivel a város születése a régmúltban gyökerezik. Beszédében kiemelte a templom jelentőségét, mivel letelepedő őseink is háromszáz évvel ezelőtt először templomot építettek.

A hagyományok jegyében ünnepi fanfárok hangjára következett az idei kitüntetések átadása, melyben Babák Mihály polgármester, dr. Melis János címzetes főjegyző és Molnár Etele alpolgármester jeleskedtek.

* * *

Kiemelkedő eseményekkel folytatódott az ünneplés. A Tessedik Múzeumban megnyílt a Szarvas 300 gyűjtemény kiállítás. Majd bemutatták a már többszörösen beharangozott Szarvasi családnevek című tudományos-ismeretterjesztő monográfiát, melynek eredeti ötletgazdája Mótyán Tibor és főszerkesztőként Chlebniczky János jegyzi, valamint több jeles társszerző, így dr. Kutas Ferenc és Jaromir Krisko is.

A nagysikerű könyvbemutató után következett a Szarvas 300 megkoszorúzása: Az Akácember musical.