FRISS
2023. július 13-án Békés megyében – szűkebb környezetünkben – két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.
Folytat …Az elmúlt hétvégén benépesült a Kondorosi Csárda környéke, ugyanis ekkor került megrendezésre a Betyárnapok eseménysorozata, ráadásul idén ünnepelte Kondoros várossá avatásának 10. évfordulóját is.
Folytat …Fontos, hogy a határon túli nemzettársaink is megélhessék magyarságukat – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szombaton Szarvas-Ezüstszőlőn.
Folytat …A Szarvasi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2023. július 12-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.
Folytat …Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2023. július 12-én, Dévaványán és Szarvason.
Folytat …A Szarvasi Rendőrkapitányság 2023. július 12-én két férfit vett őrizetbe engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt.
Folytat …Nagyszénáson, a Zrínyi Miklós utcai vasúti átjáróban 2023. július 12-én 20 óra 45 perc körül egy pótkocsis mezőgazdasági vontató letörte a sorompó csapórúdját. A vontató vezetője ellen a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.
Folytat …A Szarvasi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2023. július 11-én egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.
Folytat …Egy nagyrévi lakos közlekedett személygépkocsival 2023. július 10-én 14 óra 5 perckor Kunszentmárton külterületén a 44-es számú főúton.
Folytat …További információkért kérjük keresse a Békés Megyei Kormányhivatal Szarvasi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályát: Szarvas, Szabadság utca 25-27., telefon: (+36) 66/795-104, e-mail: szarvas.foglalkoztatas@bekes.gov.hu Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 8:00-12:00 13:00-15:00, Kedd: 8:00-12:00, Szerda: 8:00-12:00, Csütörtök: 8:00-12:00 13:00-15:00, Péntek: 8:00-12:00.
Folytat …