FRISS
A Budapesti Operettszínház 2015. szeptember 21-én – közönségszavatok segítségével –, idén negyedszer ítéli oda a Csillag Díjat, mellyel a 2014/2015-ös színházi évadát zárja le, és egy díjátadó party keretében megnyitja az újat. Idén a jelöltek között szerepel a Békéscsabai Jókai Színház két művésze is.
Folytat …A Szent István Egyetem (SZIE) idén is csatlakozik az immár 10. éve megrendezendő egyik legnagyobb tudománynépszerűsítő programhoz, a Kutatók Éjszakája 2015 rendezvénysorozathoz, amit országosan szeptember 25-én rendeznek meg. Célja a tudományos életpálya népszerűsítése, a tudományos eredmények közérthető kommunikációja.
Folytat …Szeptember 12-én, a Gyulai SZC Székely Mihály Szakképző Iskolája és Kollégiuma a „Székelyek” csapatával az ország egyik legjelentősebb gasztronómiai, színvonalas kísérőprogramokkal kiegészülő, nemzetközi hírű 17. Szolnoki Gulyásfesztiválon vett részt.
Folytat …Ahogy azt már Szarvason is megszokhattuk: ha ősz, akkor Mobilitási Hét. Városunkban ismét megrendezésre kerül az évek óta népszerű eseménysorozat.
Folytat …Már szinte hagyománnyá vált, hogy a németországi Wittlichből a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumba érkező diákok a Szilvanapi rendezvénysorozatra időzítik látogatásukat.
Folytat …Szombat délelőtt Lázár Zsolt, a Nyugat-Békési Egyházmegye esperese beiktatta tisztségébe Cairns-Lengyel Henriettet, a Szarvasi Újtemplomi Evangélikus Egyházközség megválasztott lelkészét.
Folytat …Szombat este William Shakespeare: Tévedések vígjátéka díszbemutatójával indította el a 2015/2016-os évad bemutatóinak sorát a Békéscsabai Jókai Színház.
Folytat …A múlt hét elején különleges telefonmeghívást kaptam egyik kedves örménykúti tanítványomtól, Csicsely Gyuszitól. A meghívás kettős osztálytalálkozóra szólt, nevezetesen az 1984-ben és az 1985-ben ballagott osztályok kettős randevújára.
Folytat …Szarvas Város Képviselő-testülete jóvoltából díjat vehetett át Huszár Istvánné a GFF Gyakorlóintézmény igazgatóhelyettese, vezető tanára.
Folytat …Első kötetes szerzőt köszönthet Szarvas város.
Folytat …