FRISS
A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói rendszeresen vesznek részt tanulmányi versenyeken. Az ősz folyamán kezdődnek el az iskolai, városi, területi majd a megyei versenyek. Akik ezeket az akadályokat sikeresen vették, az országos döntőben érezhetik magukat.
Folytat …A szarvasi Székely Mihály Szakképző Iskola negyvenkét tanulója 2015. március 14-én egynapos kirándulást tett a szerbiai Ada községben, ahol vendéglátóink a Műszaki Iskola tanárai és tanulói voltak.
Folytat …A tavaszvárás és a Húsvétra való hangolódás jegyében, egy jó hangulatú, nagyszerű játszóházba vártuk a gyerekeket szerda délután a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola Gyakorlóóvoda, Bölcsőde intézményébe.
Folytat …Népes számú meghívott és a péntek délutánhoz képest elfogadható közérdeklődés mellett tartotta lakossági fórumát Szarvas Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata március 20-án.
Folytat …Grandiózus méretű, ugyanakkor félelmetesen látványos beruházás szemléjét ejtette meg a Képviselő-testület a március 19.-i soros ülése előtt.
Folytat …2015. március 16-án ünnepeltük meg első alkalommal a magyar zászló és címer napját, melynek hivatalossá tételéről és időpontjáról tavaly decemberben döntött az országgyűlés.
Folytat …A Városi Könyvtár idei fotópályázatának eredményhirdetésére március 11-én, szerdán került sor, helyszíne pedig a tavalyihoz hasonlóan ismét az előcsarnokban volt.
Folytat …Szarvasi gyors- és gépírók sikereiről ad hírt a helyi csoport.
Folytat …Sokadjára indultak vajdás diákok Erdélybe, hogy Déván emlékezzenek március 15-re a helyi magyar közösséggel.
Folytat …A Békés megyei Jobbik március 17-én, szerdán tartott Békéscsabán sajtótájékoztatót, melynek témája: “Magyarország, katonai szerepvállalás vagy semlegesség?” volt.
Folytat …