FRISS
Szeptember 17-én, vasárnap ötödjére állhattak rajthoz a Körös-körül Futófesztiválon Szarvason. Az idei sporteseményhez (is) jótékonysági akcióhoz társult, melynek keretén belül a súlyos beteg, csupán 4 éves Bence javára gyűjtöttek a résztvevők. A rendezvény megnyitójáig már 500 ezres – vélhetően ezután még tovább sokasodott –befolyt összegből a kisfiú számára kíván filagóriát építtetni a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány.
Folytat …A vakáció alatt idén is izgalmas szünidei állatmustrákkal várta a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelye, a Körösvölgyi Állatpark természetszerető vendégeit.
Folytat …Ahogy mondani szokták volt, az idén sokfelé az akácfán is szilva termett. Így ennek következtében is, no meg a Vízi Színház és környéke mint új helyszín miatt széles közérdeklődés övezte a jubileumi, 25. Szilvanapokat Szarvason.
Folytat …A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanévnyitó istentiszteletére szeptember 3-án került sor az Evangélikus Ótemplomban. A gyerekeknek szeptember 1-jén, pénteken volt már alkalmuk az iskolában a nyári élményeik megosztására, közös játékra, az osztályközösségekbe érkező új tanulókkal és pedagógusokkal való ismerkedésre.
Folytat …A mezőgazdasági termelők továbbra is olyan technológiákat választanak, amelyek növelik a terméshozamot és a termésbiztonságot, ezért a Corteva Agriscience nemzetközi kutató-fejlesztő vállalat olyan fenntartható megoldásokon dolgozik, amelyek segítik a gazdákat e cél elérésében, és hosszú távon javítják a gazdaságok jövedelmezőségét és termelékenységét.
Folytat …A Zsiráfok világnapján nyílt meg a Városi Könyvtárban a Zsiráf kiállítás. A több, mint 200 zsiráf között műanyagból, papírból, fémből, fából, textilből készült zsiráf mellett van rengeteg plüss, de akad mindenféle zsiráfos használati tárgy, például tolltartó, táska, sapka is.
Folytat …Még javában folynak a Gál Ferenc Egyetem Gyakorló Általános Iskolájának felújítási munkálatai, de az ősszel együtt berobbant a tanévkezdés is.
Folytat …Augusztus utolsó szombatján tartotta a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság az Állatkertek éjszakája programját, mely idén a vadon rekordereit mutatta be az ellátogató vendégek részére.
Folytat …Szeptember 8. és 10. között rendezik meg a jubileumi, 25. Szarvasi Szilvanapokat a Békés vármegyei városban – közölték a szervezők az MTI-vel.
Folytat …A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi Körösvölgyi Állatparkjában nem csak gyönyörű állatokkal, hanem egy interaktív, állandó kiállítással is találkozhatnak a vendégek.
Folytat …