FRISS
A becsületes ember mindig fiatalon hal meg, vagyis idő előtt. Amikor megtaláltuk, amit kerestünk, már nincs annyi időnk, hogy kimondjuk: meg kell halni – mondja a Bölcs valahol.
Folytat …Évzáró összejövetelét tartotta a hétvégén a Szarvasi Női Kézilabda Klub.
Folytat …Mintegy 70 diák választotta ezt az „elfoglaltságot” az utolsó előtti tanítási napon a Vajdában. Két kategóriában lehetett nevezni leány illetve vegyes felállásban.
Folytat …2013. június 23-án rendezik meg a címben lévő úszókupát Gyomaendrődön. Az alábbiakban a versenyfelhívást tesszük közzé.
Folytat …Szarvas város 2 középiskolája – a Székely Mihály Intézmény és a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium – 71 tanulója részvételével került megrendezésre a városi atlétika verseny. Az esős idő ellenére számos figyelemreméltó egyéni eredmény született, amely reménykeltő lehet az őszi diákolimpiai csapatbajnokságra.
Folytat …Dunaújvárosban június 8-9-én az ország minden részéről, az egész magyar fiú utánpótlás részt vett, így a Szarvasi Körös ASE versenyzői is, akik remekül helytálltak, sok-sok ranglistapontot szerezve.
Folytat …Az elmúlt héten Kiskunmajsán rendeztek utánpótlás fiú és leány versenyt. Itt 20 csapat indult el, ebből 5 szerb (Belgrád, Bácska-Topolya, Horgos, Temerin és Szabadka) csapat, ami összesen 181 főt jelentett.
Folytat …Május 2-án rendezték a diákolimpiai atlétika többpróbát Szarvason.
Folytat …A megye egy utolsó fordulóját játszotta hazai pályán a Szarvas. A vendégek a nagyszénásiak voltak.
Folytat …Négy korcsoportban kétfordulós – őszi-tavaszi – labdarúgó diákolimpia körzeti labdarúgó bajnokság végeredményét hirdették a 2012/2013-as tanévben.
Folytat …