FRISS
A Benka Iskola röplabdásaival bővült 2017. 10. 17-én (kedden) a Linamar-Békéscsaba Röplabda SE szurkolótábora. A hazaiak az Imoco Volley Conegliano (ITA) csapatát fogadták, így lehetőségünk volt testközelből látni napjaink röplabdázásának legkiemelkedőbb csillagait.
Folytat …A szarvasi teremlabdarúgó torna hétvégi eredményei.
Folytat …Az alapszakasz első körének utolsó, 11. fordulójában az Orosházi Rákóczi csapatát fogadtuk. Az utóbbi hetek gyengébben sikerült eredményei miatt feltétlenül szükségünk volt a három pontra, hogy ne szakadjunk le az élmezőnytől.
Folytat …Október 12-én kellemes napsütéses időben került lebonyolításra a Városi Diáksport Bizottság szervezésében az őszi körzeti mezei futó verseny. Négy korcsoportban 195-en álltak rajthoz. Az egyéni és csapatverseny 1-3. helyezettjei éremdíjazásban részesültek.
Folytat …A gyomaiak elleni gyengébb teljesítmény után fogadkoztak a lányok, hogy az újonc Újkígyós ellen kitesznek magukért.
Folytat …A 10. fordulóban a megyeszékhelyre látogattunk ahol egy újabb nehéznek ígérkező mérkőzésen, az Előre második számú csapatával mérkőztünk meg. Az első negyedórában, talán mert mindkét csapat túlságosan tisztelte a másikat, nem háborgatták egymás kapusait a csapatok.
Folytat …A Szarvasi ASE képviseletében Szemenyei Árpád ezúttal Nagy Bélával, Szántosi Bálinttal és Ipsits Bencével vett részt a Békés megyei asztalitenisz csapatbajnokság aktuális fordulóján Békésen.
Folytat …A szarvasi teremfoci bajnokság hétvégi eredményei.
Folytat …A szomszédvár elleni találkozó hazai góllal indult, de gyorsan jött az egyenlítés.
Folytat …A körzet iskoláinak III. és IV. korcsoportos tanuló szeptember végén atlétikában mérték össze edzettségüket. 60, 100, 600, és 1500 m-es síkfutásban, kislabda dobásban, távolugrásban és súlylökésben álltak rajthoz a versenyzők. Az 1-3. helyezettek sportáganként és nemenként éremdíjazásban részesültek.
Folytat …