FRISS
Három nap alatt több mint kétezer járművezetőt ellenőriztek a rendőrök, közülük tizenhárman a gyanú szerint ittasan közlekedtek.
Folytat …A Készenléti Rendőrség 2017. június 24-én 10 órától rendezi meg a már hagyománnyá vált rendőr lovasversenyt, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Folytat …Szarvason 2017. június 11-én egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.
Folytat …A szentesi rendőrök egy helyi szórakozóhelyen tartott ellenőrzés során igazoltattak egy férfit, akinek a ruházatából kábítószergyanús anyag került elő. A férfi ellen eljárás indult.
Folytat …Nagyszénáson, egy élelmiszerüzletből egy nő elvitt egy pénztárcát, amit a tulajdonosa a pulton felejtett. A lopást biztonsági kamera rögzítette.
Folytat …Kedden egy előállítás történt városunkban.
Folytat …Százötven négyzetméteren trágyakazal kapott lángra hétfőn reggel Gyomaendrődön, a Kondorosi úton.
Folytat …Gyomaendrődön, a Hunyadi utca és a Hámán Kató utca kereszteződésében 2017. június 5-én, 16 óra körül egy elektromos kerékpárral közlekedő férfi nem adott elsőbbséget egy személygépkocsinak, így összeütköztek.
Folytat …Június 4-én a Szarvasi Rendőrkapitányság illetékességi területén egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.
Folytat …Két kerékpáros sérült meg pénteken Szarvason.
Folytat …