Trauma

Zimankó Zebulon egy napon rájött, hogy a kényszerszerűen nézett TV hírek, híradók és töménytelen mennyiségű sorozatok, valamint az unalomig ismétlődő reklámok kezdenek az agyára menni.

Röghöz kötött háziorvosa, Dr. Darling Dóra az alapos és gondos vizsgálat során 177 per 99 vérnyomás egységet mért a hajlott korú férfinél.
– Nem tetszik ez nekem, Zimankó úr – csóválgatta fejét hümmögve. – Talán sokat dohányzik az utóbbi időben?
– Úgy utálom a büdös rudacskát doktornő, mint egyes magukba szállt szociknak kellene utálniuk apáik bűneit – felelte Zimankó.
– Netán néha alkoholizál?
– Elvétve szilveszterkor, húsvétkor és piros pünkösd napján iszok egy fél kortyot.
– Esetleg devizakölcsönt kért és most nem tudja visszafizetni?
– Kölcsön utoljára iskolás koromban kértem Szöszi Ibolykától egy radírt…
– Megkérdezhetem, hogy sokat nézi a tévét? – kerekedett ki a gyógyászasszony szeme.
– Unalmas délelőttömet, búsmagányban töltött estéimet, sőt még dekára kimért koldussovány nyugdíjas kosztomat is a csábító varázsdoboz előtt fogyasztom – ismerte be a férfi.
– Akkor itt van a kutya elásva – csapott a vérnyomásmérőre Dr. Darling Dóra. – Legyen szíves, mesélje el, mit érez ilyenkor!
– Hogy mit érzek, doktornő? A sorozatoknál például a cselekmény folytatása iránti határtalan vágyat. Feszültséggel teli epekedéssel készülök a következő napra, amikor guvadt szemekkel követhetem az új eseményeket. Ez az idegfeszítő érzés szinte már hasonló kiskamasz koromban érzett beteljesületlen, plátói szerelem türelmetlen hevületéhez… Amitől közben-közben felmegy a pumpám az a filmjelenetek váratlan megszakításával leadott állandóan ismétlődő reklám. Megértem én, kérem, hogy a kereskedelmi tévék ebből élnek, de azért mindennek van határa, nem igaz?N egyedóránként vagy még sűrűbben megállítani a főműsort és négy-öt percig a már könyökömön kijövő zagyvasággal traktálni az embert, szerintem közösség elleni felizgatás… Naponta négy-öt csatornán hitadót is nézek. A helyzet itt is hasonló. Az emberfia arra kalkulál, hogy közlik az újabb elrettentő hírt: kit szúrtak szügyön ­vagy kólintottak fejbe. Erre mit látni? „A rendzavarásra is alkalmas” régi sztorikkal tömik a fejünket.
– Nem kell mindent szívre venni, kedves úr- csitította a nő a fortyogó embert.
– Hogy nem-e? Jaj, a múltkor nagyon elfutott a méreg. Az úgynevezett „lábas szülést” mutattak egy mesefilmben. Már térdig kint rúgkapált a csecsemő, amikor a szülőágyra rászállott egy hatalmas gólya. De lehet, hogy griff madár, már nem emlékszem pontosan. Aztán a kisded éppen hogy világra csúszott, és előírásszerűen felsírt, a dromedár szárnyas kikapta a bába kezéből és már vitte is…
– És ezen ön felizgatta magát. Ugyan miért?
– Mert minden olyan hirtelen történt és én nem tudtam kibogozni, hogy az újszülött fiú volt vagy leány?
– És ez magának nem mindegy?
– Kérem, én tisztességesen fizetem elmaradás nélkül a magas havi tévé számlát ,jogom van tudni minden részletet…
Dr. Darling Dóra nagy sóhajjal fellélegzett.
– Azt hiszem, rájöttem a diagnózisára Zimankó úr. A maga baja a jelentéktelen, felesleges, köznapi dolgok iránti felfokozott kíváncsiság. Ez túráztatja fel a vérnyomását is. Nagyon vigyázzon, mert ha nem tartja kordában, nagyon komoly, veszélyes következménye lehet:
– Megértetten az ijesztgetést, doktornő – hajtotta le fejét Zimankó Zebulon. – Ígérem , hogy a jövőben lazábbra fogom a gyeplőt. De azért ezt a lábas szülést alkalom adtán megnézném újra.
Megőrülök, ha nem tudom meg, volt-e haja a kisbabának…